2005.07.22. 06:34
Radarügy: a miniszter tájékoztatná a lakosságot
A honvédelmi miniszter nyilvánosságra hozatná azon vizsgálatok eredményeit, amelyeket a Magyarországra tervezett NATO-lokátorral kapcsolatban végeztek. Juhász Ferenc szólt arról: megbeszéléseket kezd minderről a honvédség vezetőivel. A miniszter kijelentette: azt szeretné, ha a közvélemény általában többet tudna arról, hogy a radarépítés kapcsán „körülbelül mi mivel áll versenyben”.
A miniszter egy tegnapi televíziós műsorban azt közölte, nem kifejezetten a Zengőért, hanem az ország légterének ellenőrzéséért küzd. A miniszter hangsúlyozta: ha nem a legoptimálisabb megoldást választják ki, akkor „bizonyos helyen az ország sérülékeny marad”.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még februárban bejelentette: a magyar kormány úgy döntött, hogy a Zengőre tervezett radarállomás az 1999-ben jóváhagyott, majd azt követően engedélyezett módon nem épülhet meg, és a kormány új tervet rendelt meg. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tegnapelőtt azt mondta: a honvédelmi és a környezetvédelmi tárca egy két héttel ezelőtti kormányhatározat alapján már vizsgálja, hogy a Zengőn kívül milyen más helyszínek jöhetnek még szóba a NATO-lokátor telepítésére.