Hírek

2005.07.18. 00:00

Lemondana Molnár az elnöki megbízatásról

Megfontolja Molnár László, az Orbán család gazdagodását vizsgáló bizottság MSZP-s elnöke, hogy felajánlja-e lemondását a testület vezetéséről. A politikus azt közölte, minderről a parlament őszi ülésszakának kezdetéig dönt.

BAMA

Molnár László leszögezte, az a célja, hogy a bizottság teljesítse azt feladatát, amelyre a parlament létrehozta. Hangsúlyozta ugyanakkor: az 1992-es ügye miatti bírósági elmarasztalás nem jelent büntetett előéletet – mint ismert, Molnár Lászlót gazdasági vétségek miatt, többéves bírósági eljárás után végül pénzbüntetésre ítélték. A politikus emellett azt is hozzátette: kiderült, hogy mindezzel „politikai szempontból nem szerencsés” vizsgálóbizottsági elnökként tevékenykednie. Molnár László szerint lemondását leghamarabb az őszi ülésszak kezdetekor ajánlhatja fel. Mindennek politikai okai vannak, mint mondta. Ha ugyanis most mondana le, akkor feladatait a bizottság alelnöke, a fideszes Répássy Róbert venné át. – Ez pedig – szögezte le a képviselő – meghiúsítaná a bizottság céljait. Molnár László a bizottság következő, jövő szerdai ülésén átadja az ülésvezetés feladatát valamelyik frakciótársának, emellett a testület szakmai munkájában továbbra is részt vesz.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője Molnár szavaihoz azt tette hozzá: szerinte az MSZP-ben „olyan embert találtak az Orbán Viktor elleni rágalomhadjárat élére, aki nem feddhetetlen előéletű”. A politikus úgy vélte, a szocialista pártnak is be kellene végül látnia, hogy nem tartható egy olyan ember egy vizsgálóbizottság élén, akit a bíróság többrendbeli okirat-hamisításért elmarasztalt. A Fidesz szóvivője szerint Molnár László azonban most is ügyeskedik, mellébeszél, ahelyett, hogy világosan és egyértelműen bejelentené, hogy lemond a vizsgálóbizottság elnöki posztjáról.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője korábban azt közölte: részt vesz az Orbán-bizottság nyári ülésein, ha azokat nem Molnár László jelenlegi elnök vezeti. A frakcióvezető a hét végén egy rádióműsorban úgy nyilatkozott: Molnár távolmaradásával a szerdai ülésen megjelenik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!