Hírek

2005.06.30. 00:00

Szigorodik jövőre a pénzosztás

Határt szabna a kormány jövőre az adómentesen adható béren kívüli juttatások együttes összegének.

Kaszás Erzsébet

[caption id="" align="alignleft" width="315"] A béren kívüli juttatások körében terjed az egészséget szolgáló programok támogatása. Ezzel is a vállalathoz kötik a munkatársakat, és kevesebbe kerül nekik, mint a bér.
[/caption]Átalakul az önkéntes kölcsönös biztosító-pénztári kedvezmény, és megváltozik a munkáltató által ma adómentesen adható juttatások együttes összege – derült ki a száz lépés kormányprogram részeként hétfőn bejelentett, tervezett adómódosításokból. Mindkét döntés hátrányosan befolyásolhatja az úgynevezett cafetéria terjedését, vagyis a dolgozóknak adott béren kívüli juttatások rendszerét.

Ami az önkéntes pénztári befizetéseket illeti: a változás lényege, hogy a jövőben az adókedvezmény összege nem vehető fel készpénzben, hanem azt az adóhatóság az éves adóbevallást követően az állampolgárok pénztári számlájára utalja. Mondhatnánk persze, hogy a dolgozó így is, úgy is megkapja. Csakhogy míg eddig arra költhette, amire akarta, jövőre – ha a tervezetből jogszabály lesz – csak azokra a szolgáltatásokra fordíthatja, amire az önkéntes pénztárral kötött szerződése feljogosítja. A kormányzati szándék persze érthető: a kedvezménnyel a további öngondoskodást szeretné ösztönözni.

A másik tervezett változás, hogy – az étkezési támogatás és utazásiköltség-térítés kivételével – maximum a bruttó bér 15 százaléka, és nem több, mint évi 500 ezer forint béren kívüli juttatás adható adómentesen jövő évtől. Ilyen összevont határ ugyanis eddig nem volt. Ugyanakkor a munkáltató jelenleg az önkéntes biztosítópénztárba a minimálbér összegének erejéig adhat adómentes támogatást dolgozójának. Ami egy évre önmagában meghaladja a most beállított plafont, és akkor minden más juttatásról le kell mondani. Igaz, a gyakorlatban a munkáltatók havonta átlagosan csak ennek egytizedét, azaz mintegy ötezer forint pénztári tagdíjat fizetnek dolgozóiknak.

Különösen a szolgáltató vállalkozásoknál az egyik legnagyobb kiadási tétel a dolgozók ösztönzése. Ha ezt a munkáltató fizetésemeléssel szeretné elérni, a legdrágább megoldás, hiszen számolnia kell a bérek járulékos költségeivel is. Ezért bár lassan, de Magyarországon is terjednek a béren kívüli juttatások. S ha ezt valaki nem ötletszerűen adja, hanem tudatosan alakítja ki sajátos rendszerét, egyszerre két célt érhet el. A munkatársakat még szorosabban köti a vállalathoz, és ez kevesebbe kerül, mintha nem tenne semmit.

A hagyományos béren kívüli juttatások (étkezési, utazási, üdülési támogatás stb.) bár fontosak, nem mindenkire hatnak ösztönzően, hiszen életvitele miatt nem minden dolgozó érzi egyformán ezek jelentőségét. Így az egyes munkavállalók eltérő módon részesülnek belőle. Ezzel szemben a cafetéria lényege, hogy egységes, minden dolgozónak jár, de mégsem egyformán! Ugyanis a választás szabadságát adja meg a dolgozónak. Mégpedig úgy, hogy a különböző szolgáltatások közül egy meghatározott keretösszeg erejéig mindenki önmaga döntheti el, hogy miből és mennyit kér. Kultúra, sport, lakáscélú támogatás, életbiztosítás, egészségpénztár, nyugdíjpénztár, üdülés, étkezés, otthoni internethasználat és még számos dolog finanszírozható a cafetéria rendszerben.

Szakemberek szerint évente dolgozónként mintegy száz-százhúszezer forintot kellene erre a célra fordítani. Ez még jóval a kormány által most megszabott limit alatt van. Ekkora öszszegből általában tíz-tizenkét szolgáltatás közül választhatnak az emberek. Azt  a munkáltató állítja össze – sokszor egy erre szakosodott tanácsadó cég segítségével –, hogy milyen szolgáltatások kerüljenek a választható csomagokba vagy a listára.

Lassan terjed a jutalmazás sajátos rendszere

Jelenleg Magyarországon a cégek 24-25 százalékánál van már cafetéria, 10-12 százalékuk gondolkozik azon, hogy legyen-e, 32-34 százalék szeretné bevezetni a közeli jövőben és a fennmaradó egyharmad nem kívánja bevezetni. Ez utóbbiak azzal indokoltak, hogy nincs rá pénzük. Azok pedig, akik most tervezik a bevezetést, jellemzően a már meglévő természetbeni juttatásaikat fogják az új rendszernek megfelelően átformálni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!