2005.06.02. 00:00
Rátette a bíró a kezét a pénzre
Milliárdos nagyságrendű vagyont zárolt a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen Kulcsár Attila ügyfeleitől. Siposné dr. Nádai Ágnes elnöki bíró lapunk kérdésére azt mondta: a 48 érintett kétharmada magánszemély, a többi jogi személy. Azt nem árulta el, hogy valóban van-e köztük négy ügyvédi iroda. Az indok az, hogy az érintettek bűncselekményből származó pénzekhez jutottak.
Siposné szerint a május 5-én hozott végzést már postázták, ám tizenkét levél visszament a bíróságra. Nyolc érintett esetében ismeretlen címzett miatt. A pontos összeget az elnöki bíró nem árulta el. Azt viszont igen, hogy a legkisebb zár alá vett összeg egymillió-kétszázhuszonötezer forint. A legmagasabb összegről nem tudott nyilatkozni, csak anynyit, hogy az illető teljes vagyonára vonatkozik az elkobzás.
Az elkobzás viszont csak a jogerős döntés után születhet meg. Addig az érintettek akár el is tüntethetik a vagyonokat, mivel az ügyészség csak egyetlen személynél döntött biztosítási intézkedésről. Vagyis a zár alá vételt megelőző olyan intézkedésről, amely meggátolja, hogy a vagyonhoz hozzányúljanak.
Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunknak azt mondta: csak ennél az egy személynél tartották indokoltnak a biztosítási intézkedést. A többi érintettnél elegendőnek tartották a zár alá vételi eljárás megindítását.
Ártatlannak vallja magát
Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkára ártatlannak vallja magát. Kodelát hétfőn hallgatták meg gyanúsítottként a brókerügyben. Kodela úgy fogalmazott: bízik benne, hogy az eljárás alatt tisztázhatja magát.