Hírek

2005.07.01. 00:00

Övét és veretlenségét védi Madár

Negyedik címvédő mérkőzésére készül holnap este Hamburgban a WBO-világbajnok Erdei Zsolt (30), a profi félnehézsúlyú kategória eddig veretlen magyar öklözője.

Árvay Sándor

[caption id="" align="alignleft" width="117"] A fáradt, de boldog Erdei Zsolt. Mögötte az öv, amelyhez ragaszkodik.
[/caption]Csaknem másfél évtized telt el azóta, hogy a nemzetközi porondon bemutatkozó, alig 18 éves Erdei Zsolt juniorként a 71 kilós súlycsoportban megnyerte az edinburghi Európa-bajnokságot. Annak is már nyolc esztendeje, hogy a budapesti vébé döntőjében győzött a 75 kilós kategória legnagyobb alakja, a kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok, hosszú évek óta veretlen kubai Ariel Hernández ellen. Kontinensbajnoki címek és a Sydneyben szerzett olimpiai bronzérem birtokában búcsúzott az amatőröktől, s szerződött a hamburgi Universum Box-Promotion csapatához. Philip Houthhooft és Willie McDonald nevére vélhetően nem sokan emlékeznek, a két derék harcos 2000 decemberében amolyan bokszzsákként szolgált a profi karrierjét kezdő Erdei számára – ketten együtt összesen nem töltöttek három menetet a szorítóban Madár ellen. Aki ezt követően még húsz (kizárólag győztes) ringcsatát vívott, egyre komolyabb vetélytársak ellen. Legutóbbi öt fellépése rendre pontozásos sikert hozott, közülük az utolsó négy végén a WBO félnehézsúlyú világbajnoki övét is a derekára akasztották. Másfél esztendővel ezelőtt a karlsruhei arénában hódította el a világbajnoki címet a (Dariusz Michalczewskit legyőző) mexikói Julio Cezar Gonzaleztől.

Az argentin Hugo Hernan Garay 2004 májusában és idén februárban, a spanyol színekben versenyző Alejandro Lacatus tavaly szeptemberben próbálta kihívóként Erdei trónját megszerezni, Madár azonban nem hagyta magát, rendre megvédte a címét.

A magyar öklöző napjainkban a hamburgi klub sztárversenyzőjének számít, nem véletlen tehát, hogy a ZDF is immár második alkalommal elfogadja őt az utolsó meccsen ringbe lépő főszereplőnek. Pedig a tévések sokáig kacérkodtak az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) nehézsúlyú junior világbajnoka, a klubtárs, Alexander Dimitrenko (18-0-0; 11 K. O.) favorizálásával, s azt szerették volna, ha a 23 éves babaarcú ukrán és az egykori cirkálósúlyú világbajnok, Al Cole összecsapása zárja a programot. Végül Madár reptetése mellett döntöttek, azt remélve tőle, hogy akárcsak Garay ellen, most is képernyő elé tud ültetni hárommillió német tévénézőt.

A szombati csata a karrierjét lazán kezelő – magyarán: link – Sahnoune számára talán az utolsó lehetőség, hogy képben maradjon, s a szakma valóban komolyan vegye. Erdeinek ugyanakkor a továbblépéshez kínál kapaszkodót, hiszen a mostani találkozó győztese az év végén összemérhetné tudását a WBA (Bokszvilágszövetség) uralkodójával, Fabrice Tiozzóval. Aki – egyáltalán nem mellékesen – ugyanannak a marseille-i klubnak a versenyzője, amelyben Sahnoune bokszol. Menedzsere, Michel Acaries meglehetősen jó kapcsolatot ápol a hamburgiakkal, így vélhetően nem lenne az AMI Production francia cég ellenére az esetleges Erdei–Tiozzo szuperrangadó, talán a Papp László Sportarénában.

Egyelőre azonban Mehdi Sahnoune a legyőzendő ellenfél, s Erdei nem is hajlandó a jövőről beszélni. Sőt, szinte egyáltalán nem beszél, csak a mérkőzésre koncentrál. Öklözik, erősít, s a vetélytársáról készült videókat elemzi Sdunek mesterrel. A szülővárosából először kimerészkedő, első külföldi csatáját vívó Sahoune eddigi egyetlen vereségét 2003-ban szenvedte el Silvio Branco ellen, a 11. menetben kapott ki technikai K. O.-val.

A szakemberek az mondják az alacsony termetű, rövid karú, erős testfelépítésű franciáról, hogy egyenes vonalban bokszol, és közben megpróbál egyre több, kemény ütést bevinni riválisának. Fegyvere az ütőerejében rejlik, nehezen bírja azonban a hosszú meccseket. Nem igazán gyors, de kemény és belemenős bunyós. A holnap esti hamburgi bokszgálán (jegyárak 12–254 euró, azaz 2900–63 000 forint) ringbe száll még a nehézsúlyú Ruszlan Sagajev, a cirkálósúlyú Alexander Petkovics, a nagyközépsúlyú Balzsay Károly (hat- menetesre tervezett felhozó mérkőzésen) és Lukas Wilaschek, a váltósúlyú Michel Trabant, továbbá két hölgy, Julia Sahin és Susi Kentikian is. Kezdés fél hétkor, a magyar tévénézők számára fél tizenegykor (RTL Klub).

Erdei Zsolt

Született 1975. 05. 31., Budapest

Becenév: Madár

Menedzser: Klaus-Peter Kohl, edző: Fritz Sdunek

WBO-rangsor: 1.

Meccsmérleg: 22 győzelem (13 kiütés), 0 vereség

Mehdi Sahnoune

Született: 1976. 05. 05., Marseille

Becenév: Kounet (Külvárosi fickó)

Menedzser: Michel Acaries

WBO-rangsor: 13.

Meccsmérleg: 31 győzelem (27 kiütés), 1 vereség

Becenév: Madár

Menedzser: Klaus-Peter Kohl, edző: Fritz Sdunek

WBO-rangsor: 1.

Meccsmérleg: 22 győzelem (13 kiütés), 0 vereség Mehdi Sahnoune Született: 1976. 05. 05., Marseille

Becenév: Kounet (Külvárosi fickó)

Menedzser: Michel Acaries

WBO-rangsor: 13.

Meccsmérleg: 31 győzelem (27 kiütés), 1 vereség A fáradt, de boldog Erdei Zsolt. Mögötte az öv, amelyhez ragaszkodik. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!