2005.06.15. 00:00
Messzire bűzlenek a fővárosi problémák
Az üzleti érdeknél nincs fontosabb. A mindenható profit hajkurászása közben egyeseknek már semmi sem szent – dühöngött lapunknak a helyszínen Nagy Ervinné.
[caption id="" align="alignleft" width="118"] Valóban nehéz így jó képet készíteni
[/caption]A hölgy panasza a Clark Ádám téren hangzott el. Itt, a Budavári Sikló lábánál otromba, ízléstelen táblák adják tudtunkra, hogy merre is kell keresnünk a köztéri illemhelyiséget. A botrányos méretű WC-szimbólumot elhelyező toalettbérlő, úgy látszik, még nem hallott a városkép fogalmáról. A csalogató „táblácska” így már évek óta a tér elmaradhatatlan része. Az idegenforgalmilag frekventál helyen lévő, főleg külföldi turisták által látogatott helyiséget amúgy az első kerületi önkormányzat adja bérbe. Ebből a tényből leszűrhető, hogy a polgármesteri hivatal városképileg odaillőnek tartja a szokatlan reklámot.
– Egyszerűen felháborítónak tartom, hogy Budapest egyik legszebb terét ilyen gyalázatos módon csúfítják el – válaszolja a Reggel kérdésére Endrődy Károly (28). Természetesen az üzemeltetőt is megkérdeztük, hogy mivel indokolja a túlméretezett hirdetéseket. Ám ő nem válaszolt, így csak valószínűsíteni tudjuk, hogy a fenti üzleti elgondolások állnak a „merénylet” hátterében.
A siklóra olasz, japán és német turistacsoportok várakoznak. Nézelődés közben szinte mindenki készít pár fényképet. Legalábbis szeretne. A jó térérzékkel elhelyezett WC feliratok miatt ugyanis nehéz ideális beállítást találni. – Nekem nem is sikerült. Csak akkor maradna ki a tábla a képből, ha távolról fotóznám a siklót. Úgy meg nincs sok értelme – mondja Svenja, aki Németországból látogatott hazánkba. Szorgalmazzuk, hogy szolidabb módon reklámozzák az amúgy nélkülözhetetlen szolgáltatást. A profit fontos, de városkép is létezik a világon.
Vég Márton Valóban nehéz így jó képet készíteni -->
