2005.06.28. 00:00
Letűnt és újra feltűnt Rokonok
Kiül az ember arcára, ha egyik élethelyzetből a másikba kerül; amikor összeütközik vagy simul. Erre épül a Rokonok új filmváltozata, amelyet július 1-jén kezdenek forgatni.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] A film alkotógárdájából: Tóth Ildikó (Lina), Eperjes Károly (Kardics bácsi), Koltai Lajos, Marozsán Erika (Magdaléna), Szabó István, Csányi Sándor (Kopjáss István) és Rózsa János
[/caption]– A filmet először meg kell csinálni, aztán lehet róla beszélni – mondja Szabó István rendező. – Annyit elárulhatok, a film elsősorban a színészek arcán jelenik majd meg. Az ő karizmájuk működteti. Móricz regénye nem tudósítás a társadalom egykori állapotáról. Olyan összefüggések feltárása, amelyeknek hosszú története és mély gyökérzete van. Ez a fa a mai napig él. Virágai most is szirmot bontanak. Szeretnénk a magunk számára is megfogalmazni, mi az, ami rendszereken átívelve ezeket az emberi kapcsolatokat élteti. A műben különleges jelentőségű Lina és Magdaléna, a móriczi „jó asszony” és „rossz aszszony” szerepe. – A nők unokatestvérek, egy családból származnak, ugyanakkor egymástól távoli világot képviselnek. A két közeli-távoli világ megjelenítése nem akármilyen művészi feladat… – állítja Szabó István.
Regények megfilmesítése esetében a szöveghűség kényes kérdés. Vészits Andrea, a forgatókönyv társszerzője „irodalmi leszármazott”: Móra Ferenc dédunokája. – Olyan hűen tolmácsoljuk a regényt, amennyire csak lehet. Szövegéhez és szellemiségéhez híven írtuk a forgatókönyvet. Az új feldolgozást nem érdemes összehasonlítani az 1954-es filmváltozattal, mert akkor a Rokonok környezetét letűnt világként ábrázolták. Ma tudjuk, hogy az a világ egyáltalán nem tűnt el. Nem kellett aktualizálni: nagyon is „ide szól…” – Kardics bácsi igazi mai figura, jóllehet nem szeretjük, hogy az. Aki hallja, annak jó, aki nem, az süket… – fogja rövidre Eperjes Károly, a figura alakítója.
Ez a film itthon készül, magyar pénzből. – Annyiba kerül, amennyi a ráfordítás és a bevétel közötti különbség – él szellemes fordulattal Rózsa János producer. – Normális körülmények között 350–370 millió forint a költségvetés. Az összeg, amelynek jelentős részét a Magyar Mozgókép Közalapítvány nyújtja, utófinanszírozásként kerül hozzánk. Itt jön a gond… Sajnálatos, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát hidegen hagyja a Rokonok. Azt ajánlotta, keressünk külföldi partnert. A közszolgálati tévék sem szállnak be. Noha a Duna TV felajánlott egy jelentős összeget, ám azt az új elnök cinikusan visszavonta.
A képi világ is nyilván a húszas éveket idézi. – Nem egészen! – tiltakozik Koltai Lajos operatőr. – Az asztal és rajta a teríték igen, de akik körbeülik, nem. Mert a kép az arcokról szól. Adott egy helyzet, amelyet politikai döntés robbant ki. Sokféle érdek kuszálódik, keresik a helyüket az emberek… Mi ezt akarjuk megmutatni. Portrésorozatnak is mondhatom: az ütközések tükröződnek az arcokon.
– Kopjáss története sokban hasonlít az enyémhez – von párhuzamot magántörténet és szerep között Csányi Sándor. – A Kontroll engem felkapott. A siker hatalom, amit kezelnem kell úgy, hogy ne szálljak el. A bőrömön érzem, milyen, amikor az ember magasabb polcra kerül. Ez, hasonlóan Kopjásshoz, önértékelési helyzetbe kényszerít: ki vagyok, hol a helyem, mivel tömik a fejem, mit hiszek el belőle, mi a mély, mi a felszín… Szeretnék nála erősebb lenni, s közben szembesülök a magam gyengeségével. Kapóra jön nekem ez a Kopjáss…
A Rokonok stáblistájából
Rendező: Szabó IstvánForgatókönyv: Szabó István, Vészits Andrea
Operatőr: Koltai Lajos
Producer: Rózsa János
Főszereplők: Csányi Sándor, Tóth Ildikó, Oleg Tabakov,
Eperjes Károly, Marozsán Erika
Támogatók: Magyar Mozgókép Közalapítvány, Magyar
Történelmi Film Alapítvány, Raiffeisen Bank Rt.
Forgatókönyv: Szabó István, Vészits Andrea
Operatőr: Koltai Lajos
Producer: Rózsa János
Főszereplők: Csányi Sándor, Tóth Ildikó, Oleg Tabakov,
Eperjes Károly, Marozsán Erika
Támogatók: Magyar Mozgókép Közalapítvány, Magyar
Történelmi Film Alapítvány, Raiffeisen Bank Rt. A film alkotógárdájából: Tóth Ildikó (Lina), Eperjes Károly (Kardics bácsi), Koltai Lajos, Marozsán Erika (Magdaléna), Szabó István, Csányi Sándor (Kopjáss István) és Rózsa János -->