Hírek

2005.06.07. 00:00

Kínaiaké lett a Rubik-kocka távol-keleti árusításának joga

A Middle Kingdom nevű kínai cég szerezte meg öt évre a Rubik-kocka ázsiai forgalmazásának jogát – írta a Financial Times. A megállapodás alapján Kínában és hét másik távol-keleti országban árusíthatja a magyar játékot. Az FT szerint a kínai cég közölte: a bűvös kocka még sosem jelent meg abban a térségben, noha a 80-as években hongkongi és tajvani üzemekben is gyártották az óriási nyugati kereslet kielégítése érdekében.

Bak M.

A bűvös kocka tavaly volt harmincéves. Rubik Ernő 1974-ben – az Iparművészeti Főiskola tanársegédeként – készült el az első darabbal, s kérte ennek szabadalmi bejegyzését. Két év után kapta meg a védettséget, igaz, nem az egész világra kiterjedően. A teljesen újszerű játék egész magyarországi életét végigkísérte a hivatalok értetlenkedése, közömbössége, a rendszer minden ostobasága. Az 1977-es sorozatgyártás után valóságos őrület lett úrrá a világon, a hazai gyártó Polytechnika Szövetkezet képtelen volt az igényeket kielégíteni. A szinte azonnal megugró óriási megrendelések teljesítése nem volt beilleszthető a tervgazdasági beruházási gyakorlatba és gyártáselőkészítésbe. Így az ország sok pénzt veszített azzal, hogy a rengeteg megrendelés egy részét illegális távol-keleti gyártásból teljesítették.

Az Egyesült Államokban 1980-tól napjainkig több mint százmillió darabot adtak el a kockából. Akkor már az Ideal Toy végezte a forgalmazást. 1983 óta pedig a szabadalom is amerikaié, Tom Kremer üzletemberé. A huszonhat darab hatszínű kocka minden irányú forgatásával 43 trillió(!) variáció állítható elő, ehhez (egy forgatás/másodperc sebességgel) 1,4 milliárd év kell. A Rubik-kockával azóta is rendeznek világbajnokságot, az eddigi rekord 16,5 másodperc. A játék 1980 óta a New York-i Modern Művészetek Múzeumában a világ legrangosabb iparművészeti tárgyait tartalmazó gyűjtemény része.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!