Hírek

2005.06.30. 05:42

Kijavítják a Kacsóh Pongrác úti felüljárót

Nem volt hiábavaló a Reggel érdeklődése a Kacsóh Pongrác úti felüljáró miatt. A munkások ugyanis múlt héten megjelentek a helyszínen, felállványozták és megkezdték a külső elemek javítását. Van mit csinálni. A jobb oldali íven számos helyen lekopott, lehullott a beton, kilátszanak a szögvasak, de burkolati elemek is leváltak róla.

Zsidai P.

Lapunk két hete számolt be arról, hogy aki a felüljáró alatti P+R parkolóba áll, egy tábla figyelmezteti. Eszerint betonhullás miatt tilos a parkolás. Az autósok egyike sem vette figyelembe a feliratot. Rákérdeztünk a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.-nél, miért nem felújítással védekeznek a veszély ellen. Illetékes munkatársuk, Rábai László azt felelte, ha hullik a beton, hullik, ha nem, nem. Ők nem foglalkoznak ezzel, mert néhány éve újították fel a hidat.

Vajda Pál főpolgármester-helyettes még aznap írásbeli figyelmeztetésben részesítette az FKF Rt. munkatársát. Konyáry Zsófia, a főváros híd- és műtárgyalosztály-vezetője megígérte, kijavítják a hibákat. A munkával megbízott MBI Mérnöki Iroda emberei műgyantával vonják be a külső gerendát, hogy ellenálljon a téli sózásnak, ami kikezdi a betont. A művezető szerint ha minden jól megy, jövő héten befejezik a javítást. Konyáry azt is vállalta, hogy intézkedik a táblák kicseréléséről, mivel azok tévedésből kerültek ki, csak ilyet találtak raktáron. Az új táblákon arra figyelmeztetik az autósokat, hogy vakolathullás, és a csapadékvíz miatt csak saját felelősségre parkolhatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!