Kiderült a Mély Torok titka

A névtelen informátor, aki kirobbantotta a Watergate-botrányt, megnevezte magát. „Mély Torok” álnéven Mark Felt (91) volt az, aki a Washington Post riporterét káprázatos titkokkal ismertette meg, s a lap által közölt írások végül elvezettek ahhoz, hogy Richard Nixon elnök 1974-ben lemondásra kényszerült. „Mély Torok” – aki a nevét egy akkoriban közkedvelt pornófilm címéből kölcsönözte – eredetileg csak a halála után akarta személyazonosságát nyilvánosságra hozatni. Az informátor így egyezett meg Carl Bernsteinnel és Bob Woodwarddal, valamint a korabeli főszerkesztővel, Ben Bradlee-vel. Hogy Felt most mégis megnyilatkozott a Vanity Fair című magazin előtt, az a családja nyomására történt. Pedig még három évvel ezelőtt is titkolta kilétét a rokonság előtt, csupán nemrégiben avatta be bizalmasát, Yvette La Garde-ot, aki aztán a titkot továbbadta a családnak. Amikor lánya számonkérte rajta a híresztelést, csak vállat vont: „Nos, rendben, én voltam”.

A család nyilvánosságra hozott nyilatkozatát végül a sokáig vonakodó Bernstein, Woodward és Bradlee is megerősítette, hogy a forrásuk Felt volt. Mély Torok tisztában volt azzal, hogy mi történik a Fehér Házban, az FBI-nál, az igazságügy-minisztériumban és Nixon választási kampányirodájában. Éjszaka egy mélygarázsban találkozott az újságírókkal, hogy megossza velük az információkat. A Washington Post emberei riportertörténelmet írtak, megalkották az oknyomozó újságírást. Bernstein és Woodward Mély Torok segítségével egymás után fedte föl, hogy a Demokrata Pártnak a washingtoni Water-gate-épületben (innen az ügy neve) berendezett főhadiszállásába történt titokzatos betörés szálai egészen az Ovális irodáig vezetnek. Ezek a leleplezések megalapozták a két riporter hírnevét, amelyeket aztán A megvesztegethetetlenek című hollywoody film is megörökített. Bernstein és Woodward a megvesztegethetetlen újságírás példaképeivé vált.

A találkozók megbeszéléseihez titkos kódot használtak. Amikor Woodward találkozni akart az informátorával, üres virágcserepet állított egy építkezést jelző piros zászlóval lakása hátsó erkélyére. Ha Mély Torok akart találkozót, titokzatos módon egy óra mutatói jelentek meg Woodward New York Times példányának huszadik oldalán. Miközben a riporterek a garázst megközelítették, az informátor félreérthetetlen jelzéseket adott, hogy merre találják a megfelelő utat a rejtekhelyhez.

Az eltelt harminc esztendőben Mély Torokról semmi nem került napvilágra. Az elnök emberei című könyvében Bernstein és Woodward alig árult el valamit informátorukról – mindössze annyit, hogy szívesen itta a whiskeyt, dohányzott és állandó félelemben élt, hogy megfigyelik és lelövik. Ám nemcsak a whiskey illett Feltre, aki a Vanity Fair szerint korábban a Scotch-ok és a Bourbonök rendszeres fogyasztója volt. Az FBI elnökhelyettese gyűlölte a Fehér Házat, amely arra kényszerítette a nyomozó hatóságokat, hogy lehetőségeikkel visszaélve politikai célokat szolgáljanak.

Felt, aki négy esztendővel ezelőtt könnyebb agyvérzést kapott és a kaliforniai Santa Rosában él, mégsem akarja vállalni a felelősséget az elnök bukásáért. „Nem, nem állt szándékomban idáig juttatni az ügyet” – mondta a magazin szerint a lányának, Joannek. Sokkal inkább „a kötelességét teljesítette”.