Gyurcsány és Orbán: ki és mikor gazdagszik?

Borsót fejtettünk nyolcvanéves nagymamámmal, az egész kapualj be volt éppen terítve a fölszedett borsóval. Nagyanyám leszögezte a kisszéken, hogy őt nem érdekli sem „a Gyurcsány”, sem „az Orbán” meggazdagodása. Bár ő felfedez némi milliárdokban mérhető számszerű különbséget a kettő között. Nagyon megkért engem, mint kisunokát, legyek észnél. Nagyanyám szerint a kommunistáknak volt elég idejük gyűjteni, az ifjú antikommunisták pedig nem állnak rosszul a részidő szerint. Szerinte ugyanis mindenki lop. Kitért 1952 telére, amikor nem volt mit enni adni hétéves apámnak, a mama szerint akkor loptak a legjobban. 2005 ehhez képest semmi.
Nagyanyót ezért nem érdeklik a bizottságok. Üzeni, hogy ez az egész csak egy nagyon rossz cirkusz, amely brazil szappanoperának jó, csak magyarnak nem.
Egyetértettünk. Mama kérte, legyek üdítő szín. Ne dőljek be, lássak át a szitán. Ha tényleg rendes újságíró vagyok, ne működjek közre ilyesmiben külön cikkel, mert szegény nagypapa, aki paraszt volt, forogna a sírjában, ha ezt megtudná. Mondom neki: Mama! Hát ez a hír! Mondja meg, mit tegyek?
Erre ő: édes kisfiam! Ne feledkezz meg arról, honnan jöttél. Péter-Pál-napon kezdődik az aratás. Kérdezd meg az uraktól, vajon építettek-e elég közraktárat, ahová a paraszt a gabonát be tudja vinni. Kérdezd meg, állítottak-e föl parlamenti bizottságot arra, hogy van-e erre elég hely? Értünk dolgozol kisfiam vagy nem? Ezt döntsd el.
Fejtettük a borsót; én a szóközti némaságban úgy gondoltam, hogy a nagymamám a legjobb szerkesztő; én pedig akkor gazdagszom a legjobban, ha beszélek vele.