2005.06.07. 00:00
Elkezdték körözni a volt kirgiz kormányfőt
A kirgiz főügyészség elrendelte a közép-ázsiai volt szovjet köztársaság korábbi miniszterelnökének letartóztatását. A körözést május 30-án adták ki, de csak most hozták nyilvánosságra. Feltehetően azért, mert Nyikolaj Tanajev Oroszországban bujkál, s moszkvai segítség nélkül aligha sikerül őt elfogni. Az ügyészség közleménye szerint a volt kormányfő visszaélt hivatali beosztásával. Tanajev egy kormányrendelettel állami pénzeket utalt át annak az építőipari cégnek, amelyet a fia vezet. Az összeg negyvenmillió szom, mintegy százezer dollár.
Tanajev 2002 májusától idén márciusig volt miniszterelnök. Amikor az államfőt elkergették, lemondott. Oroszországban a penzai kormányzóságnál kapott tanácsosi állást. A körözés hírére az Interfaksz hírügynökség megkereste a kormányzóságot, de ott azt felelték, hogy Tanajev már nincs náluk alkalmazásban. A kormányzóság egyik vezetője hozzátette: a volt kirgiz kormányfő nem is dolgozhatott náluk, mert külföldi állampolgár. Az orosz törvényhozás nemzetközösségi bizottságának vezetője, Konsztantyin Zatulin szerint politikai hecckampányról van szó Akajev volt elnök híveivel szemben.