2005.06.06. 06:43
Drámai csatában megint bajnok a Statisztika
A keddi 10:7-es Postás-győzelem után sokan meglepetést szimatoltak a női asztalitenisz csapatbajnokság döntőjében. Aztán szombaton a statisztikás Póta Georgina sorsdöntő mecscseken aratott győzelmeivel visszahozta a Marczibányi tériek reményeit.
Huszonnégy órával az öldöklő második meccs után vasárnap álltak ismét asztalhoz a csapatok. Három és fél óra után még nem dőlt el semmi, aztán 7:7-es állásnál a világranglista-ötödik Boros Tamara legyőzte a kínai–német Schöppöt, az olimpiai negyedik szingapúri Li Jia Wei pedig a kínai Li Jut, így a Statisztika 9:7-re elhúzott. Az utolsó két mérkőzésen már csak egyetlen játszma megnyerésére volt szüksége a Statisztikának, Molnár Zita azonban a biztonság kedvéért legyőzte Lovast, és így bár Éllő Vivien megverte Pótát, a meccset 10:8-ra a megszakítás nélkül harmincnyolcadik bajnoki címét ünneplő Statisztika nyerte.
A két csapatban a három ázsiai, valamint a világranglista-ötödik Boros mellett a hazai élmezőny színe-java is asztalhoz állt, így a színvonal roppant magas volt. A Postás vigasza pedig, túl azon, hogy megszorongatta a huszonötszörös BEK-győztest, az idei ETTU-kupa megnyerése.