2005.06.15. 00:00
Digitális ígéretek a fővárosi szavazóknak
Budapest információs társadalmának fejlesztéséről írt alá megállapodást hétfőn Demszky Gábor és Katona Kálmán informatikai és közlekedési miniszter.
Címszavakból és jelmondatokból nem volt hiány, konkrétumokbók annál inkább. Ami biztos: a vezetékes e-pontok számát 98-ról 131-re növelik. A többi egyelőre ígéret. Digitális alapú városüzemeltetés, papír nélküli közigazgatás, egységes digitális térkép a közművekről. Kovács Kálmán a jelenlegi 300 vezeték nélküli pontot akarja növelni: három éven belül a város egész területére kiterjesztené.
Mi a jelen? Ughy Attila (Fidesz) május végén huszonöt nyilvános e-pontból egyetlen működőképeset sem talált. Mégpedig azért, mert nem volt, aki üzemeltesse. – A digitális közműtérképpel az a baj, hogy a cégek saját belátásuk szerint csinálták meg, így nem lehet összeilleszteni őket. Egy térinformatikai térképnek pedig a földfelszín feletti építményekről is eligazítást kellene adnia – mondta a Reggelnek.
A fejlesztések összehangolására létrehozták a Fővárosi Infopolitikai Testületet. Ebben helyet kapnak a szolgáltatók és a civil szervezetek is. Demszky Gábor a közös stratégiafejlesztésről is megállapodott, amihez a Nemzeti Fejlesztési Tervből igényelnek forrásokat 2013-ig. Még nem dolgozták ki, hogy pontosan mit szeretnének megvalósítani. A főpolgármesteri hivatalnak azonban már birtokában van saját középtávú informatikai stratégiája. Az anyagot az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Kft. készítette el 6,4 millió forintért.
Újraélesztik a rendszert
Hetényi László, az informatikai ügyosztály vezetője jó hírrel szolgált lapunknak. Négy napja elkezdtek életet lehelni az összeomlott információs pontokba, mivel sikerült új üzemeltetőt találni. A Minor Rt. évente 7,2 millió forint + áfáért végzi majd a karbantartást.