2005.06.28. 05:34

Balázs a tévéskarriert irigyli partnerétől

Két évtizeddel ezelőtt született a magyar teniszsport egyetlen wimbledoni bajnoki címe. Taróczy Balázs (51) ma a régi partner, a svájci Heinz Günthardt (46) oldalán újra pályára lép.

Árvay Sándor

[caption id="" align="alignleft" width="117"] Kis golfozással, heti egy teniszezéssel készült a wimbledoni visszatérésre
[/caption]– Ha pontosan be akarnánk tartani az ünnep időpontját, akkor várni kellene július hatodikáig, ugyanis az 1985. esztendőben akkor játszottuk a páros döntőt – emlékszik vissza Taróczy Balázs, aki vasárnap utazott az angol fővárosba, hogy a héten megpróbálkozzon a címvédéssel. No persze nem a profik között, hanem a 45 év feletti korosztály bemutató tornáján. Korábban a 35 év felettieknél Taróczyék nyerték a versenyt, s az 1994-es siker után tavaly az idősebbek között is a döntőig jutottak, s csak a zárómeccsen kaptak ki a Jarret, Smith duótól. A visszavágásra egy lehetőség maradt, hiszen a brit egység idén indul utoljára a veteránok között, mert Andrew Jarret jövőre átveszi a wimbledoni főbírói posztot a vasárnap nyugdíjba vonuló Alan Millstől. – Lehet, hogy nekünk is ez lesz a búcsúfellépésünk, ugyanis a szokásjog úgy alakult ki, hogy a bajnokok sikerüket követően húsz éven át kapnak meghívót e bemutató versenyre.

– Emlékszik még az 1985-ös viadal részleteire?
– Hogyne emlékeznék! Ezernyi apró dráma szegélyezte az utunkat. Az Annacone, van Rensburg kettős ellen az ötödik játszmában 24:22-re nyertünk. Az elődöntőben a McNamara, McNamee egység ellen 6:7, 6:2, 6:2, 5:4 állásnál eső miatt félbeszakadt a meccs, másnap pedig úgy kezdtem az adogatást, hogy pillanatok alatt 0-40 lett az állás, de aztán szerencsére öt pontot hoztunk zsinórban, s mi jutottunk a fináléba. Szóval volt izgalom bőven. Ha mégis ki kellene választanom pályafutásom legemlékezetesebb poénját, akkor a döntő utolsó labdamenetét említeném. Arra az ász adogatásra gondolok, amelyet Heinz ütött, s ezzel 6:4, 6:3, 4:6, 6:4-re megnyertük az ausztrál Cash, Fitzgerald páros elleni csatát. Egész életemben olyan megfoghatatlan kategóriának tűnt a wimbledoni cím. S most ott álltunk a csúcson. Még másnap is hitetlenkedtem, hogy igaz-e, ami történt. Azt hittem, álmodom…

Taróczyék számára nem csupán a wimbledoni bajnoki cím miatt lett London a valóra váltott álmok városa. A magyar–svájci sikerduó a nyolcvanas évek közepén három alkalommal diadalmaskodott a profi teniszezők WCT világbajnokságán, a Royal Albert Hall közönsége előtt. Van miről nosztalgiáznia a tett helyszínére visszatérő duónak. A felkészülésről tréfásan annyit jegyzett meg, hogy füves pályás gyakorlatot leginkább golfozás közben szerzett az utóbbi időben. A heti egy teniszezést igyekezett kettőre feltornázni, hogy felesleges kilóitól megszabaduljon. „Nem lesz gond” – kerüli ki az esélylatolgatásra vonatkozó kérdést. Partnerével rendszeres a kapcsolat. „Telefonon tökéletes az összhang …”. Ami pedig a társ formáját illeti: „Heinz panaszkodik, hogy fáj a háta. Ez jó jel: régen is mindig tele volt panasszal, aztán remekül játszott…”

A wimbledoni bajnokduó az elmúlt két évtizedben a civil életben is úgy működött, mint egy tökéletes páros. Mindketten próbálkoztak az edzősködéssel (Taróczy előbb Muster, majd Ivanisevic trénere volt, Günthardt pedig Dokics gyakorlását irányította rövid ideig). Balázs manapság a Sport1 televízióban rendszeres kommentátorként dolgozik. Ezt teszi Günthardt is a svájci tévénél. „Járja a világot, minden nagy versenyre elutazik. Könnyű neki, van kiről beszélnie: a világelső Federer mindenütt főszereplő, életének minden pillanatára kíváncsiak Svájcban.”

Aligha tévedünk, e tévés többletet Taróczy irigyli svájci partnerétől. Nem az utazások miatt, hanem hogy lenne egyszer már nekünk is olyan játékosunk, akiről az egész világ beszél, akiért harcba száll a tévé, akiért bolondulnak a szurkolók.