Agresszívebbek a városi emberek

Az agressziót elsősorban a városi életformához kötik. Tömegben észlelhetők először az átlagostól eltérő, civilizált emberekre aligha jellemző magatartásformák. A szakemberek a környezetünkből áradó, szüntelen ingereket teszik felelőssé e lelkiállapot kialakulásáért. A gyorsaság, a városiakat érő erős ingerek óriási halmaza az, ami minden embert állandó testi-lelki készenlétre sarkall. Ezzel szemben a vidékiek nyugalmának hátterében a környezeti hatások lassú változása figyelhető meg. A kutatók felismerésében mindazok osztozhatnak, akik néhány napra falusi életvitelre váltanak. Vagy fordítva, a vidék nyugalmát cserélik fel a városi forgatagra. Valószínűleg porszem került a gépezetbe, amikor a metropoliszok kialakulásával párhuzamban a városlakók ingerfelfogó képessége nem gyorsult kellőképpen. A hiba következménye, hogy oly sokan szenvedünk az úgynevezett urbanizációs betegségek legkülönbözőbb fajtájától.

A betonrengetegben élők az egyre szűkülő élettérben szállnak ringbe nap mint nap egymással. Az élettér jelenthet szó szerint légteret, lakást, de minden mást is, ami nélkülözhetetlen az önfenntartáshoz. Ma már ugyanúgy meg kell küzdeni a munkahelyért, mint az ideális társért, mi több, a családon belüli szerepek megtartásáért. Aki ugyanis nem bírja az iramot, az lemarad – olykor végérvényesen. Ebből kiindulva az agresszió nem csupán természetes velejárója a nagyvárosi létnek, hanem maga a túlélés záloga is. Kellő agresszió hiányában ugyanis nem sok esélyünk van talpon maradni az élet ringjében.

Némileg sarkítva a helyzetet, a nagyvárosokban szinte már-már a házirend részévé válik a „másokon átgázolni” szabály. Ennek megnyilvánulásait naponta tapasztalhatjuk a közlekedésben, hiszen az autósok erőszakossága a nagyvárosokban szinte általánossá vált. Pedig az emberek többsége éhes a jóra, az udvarias gesztusokra. A zsúfoltság bár fizikailag közelebb hozza egymáshoz az embereket, lelkileg mégis elválasztja őket. Kegyetlenség árad a képernyőről és a filmvászonról is felénk.

A médiának óriási hatása van életünkre. A mai filmeknek általában szerves része az erőszak, legtöbben a rosszfiúk elleni harc elfogadott eszközének tekintik. Egyes szakértők már a rajzfilmekben megjelenő agressziót is veszélyesnek tartják, mivel nem a valóságot tükrözik: a macska által kilapított egér pillanatokon belül magához tér, semmi baja nem lesz. Ezek a képsorok felettébb károsak kisgyermekkorban, amikor kellő szülői magyarázat nélkül a mesevilág és a valóság még nem különül el.

A gyermek hajlamos a filmben látottakat valósként felfogni. Ennek hatására lehet, hogy brutális agressziót alkalmaz társával szemben akkor is, ha nem akar komoly fájdalmat okozni – végül csodálkozik, hogy a másik miért nem kel fel, mint az egér a filmekben. Következő állomás az akciófilmek világa. Itt érvényesül csak igazán a szemet-szemért elv problémamegoldó hatása. A híradásokban megjelenő agresszió többnyire már nem példaként, modellként szolgál, hanem szorongást, félelmet kelt.

Az amerikai terrortámadások hatására például New Yorkban százezrek szenvedtek el a tragédiára visszavezethető lelki sérülést. Körükben megfigyelhető volt az agresszió szorongáskeltő hatása, sőt még az ellenagreszszió megnyilvánulásai is.

Bezárul az ördögi kör

Dr. Almási Kitty, klinikai szakpszichológus: Az élethez hozzátartozik, hogy érvényesítsük akaratunkat, megvédjük magunkat, ehhez pedig némi agresszivitás elengedhetetlen. Az agresszió mindig tetten érhető volt, például a rabszolgatartásban, a középkori kínzásokban, a gladiátorok életében. Napjainkban inkább az önvédelem okán érvényesül – gondoljunk csak a buszmegállóban törtető idősekre, akik szinte félrelökik a fiatalokat, hogy ülőhelyhez jussanak. Mert újabban nem szokás az öregeknek átadni a helyet. Az idősek erőszakossága erőteljesebb agressziót vált ki a fiatalokból, akik még kevésbé lesznek udvariasak. Ezzel az ördögi kör be is zárult. Fontos lenne, hogy a bennünk felgyülemlett indulatokat a megfelelő csatornákon vezessük le.