Kivettek félmilliárdot a magyar diákok zsebéből

1998-ban jó lehetett magyar diáknak lenni. Ha másért nem, azért, mert az oktatási kormányzat bevezette a chippel ellátott diákigazolványt. Előnyös tulajdonságai közé sorolták, hogy nem hamisítható, továbbá egy sor kedvezményt vehet igénybe a gazdája. Mindezért félmillió főiskolás, egyetemista volt hajlandó 1500 forintot fizetni. Fejenként 1000 forinttal többet, öszszesen tehát félmilliárddal, mint „fapados”, matricás elődjéért.
Utóbb azonban kiderült, hogy mégsem ilyen szép a leányzó fekvése. A mikroprocesszoros kártyával gyártott igazolványnak ugyanis van némi hibája: az, hogy az ég adta egy világon szinte semmire sem jó. Egyrészt ugyanúgy matrica jelzi érvényességét, mint a réginek, másrészt alig van elfogadóhely, ahol az elektronikus azonosítás működik. Nem lehet vele teszem azt tankönyvet vásárolni, bérletet venni, vagy érvényesíteni a szemesztereket. A félmillió chipes diák közül 200 ezren például olcsón internetezhetnének vele, de nekik ezt sem mondta senki.
Ha most egy hallgató esetleg visszakérné az ezer forintját, már szinte halljuk is, mit felelnének neki: valóban megígértük, hogy minden meglesz, de azt nem, hogy mikor. Nincs ebben semmi meglepő. Magyarországon ültettek már narancsfát, építettek hidat út nélkül, vásároltak feleslegesen milliárdos beléptetőrendszert a stadionokba. Ezek után miért éppen egy diákigazolványt lehetne normálisan használni? Mondjuk arra, amire kitalálták.