Hírek

2005.04.12. 00:00

Kétmilliárdos hiány a gimnázium miatt

Újjáépül a második kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium. Az 1687-ben alapított intézmény felújítását megörökítő alapkövet ma helyezi el Horváth Csaba polgármester és Magócs Éva, a gimnázium igazgatója.

Kiss Gergely

Az épületből egyedül a Keleti Károly utcai homlokzat marad meg, amely tovább őrzi a megszokott arculatot. Az új szárnyakban helyezik el a kor követelményeinek megfelelő étkezdét és tornatermet. Ezenfelül a diákok új padokban folytathatják majd tanulmányaikat. A beruházás költsége meghaladja a kétmilliárd forintot, melyet hoszszú lejáratú hitelből kíván fedezni a kerület. Ez az összeg teszi ki az önkormányzat idei két és fél milliárd forintos hiányának a nyolcvanöt százalékát. – A pénzt tizenöt év alatt kell visszafizetnünk a hitelező intézménynek – mondta lapunknak Horváth Csaba. Így kamatokkal együtt évi több mint kétszázmillió forintjába kerül a felújítás az önkormányzatnak. A diákok, akik átmenetileg a Bem téri és a Margit körúti iskolában folytatják tanulmányaikat, 2005 novemberében költözhetnek vissza a megújult gimnáziumba.  

Szépülő iskolák a második kerületben

A mostani beruházás megvalósulásával egy újabb jelentős állomásához érkezett a kerületi oktatási intézmények felújítása. Az elmúlt időszakban többek között megszépült a Móricz Zsigmond Gimnázium, a Pitypang utcai és a Csík Ferenc Általános Iskola.

Kiss Gergely Szépülő iskolák a második kerületben A mostani beruházás megvalósulásával egy újabb jelentős állomásához érkezett a kerületi oktatási intézmények felújítása. Az elmúlt időszakban többek között megszépült a Móricz Zsigmond Gimnázium, a Pitypang utcai és a Csík Ferenc Általános Iskola. -->

Ezek is érdekelhetik