Hírek

2005.04.05. 00:00

Keresztül Budapesten

BAMA

I. kerület Új igazgató
Szelke Lászlót nevezték ki három évre a Budavári Művelődési Ház igazgatójává. (kg)

II. kerület Nem tárgyalták
Lekerült a képviselő-testületi ülés napirendjéről a javaslat, hogy harmincezer forintra büntessék azokat a kutyatulajdonosokat, akiknél nincs kislapát sétáltatás idején. (kg)

III. kerület Támogatás
Április 30-ig adhatják be a társasházak a felújítási pályázatokat. A pályázóknak ötvenszázalékos önrészt kell biztosítaniuk. (kg)

IV. kerület KAPCSOLATÉPÍTÉS
Néhány hónapon belül új testvérvárosa lesz Újpestnek. A berlini városrész, Marzahn, illetve Bécs IV. kerülete után a svédországi Stockholm-Tyresö is belép a sorba. (nvzs)

V. kerület UTCALÁNYOK
Ismét megjelent a Váci utcában a prostitúció. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány kijelentette: az üzletszerű kéjelgést fel kell számolni. Ennek érdekében fokozzák a rendőri jelenlétet. (rv)

VI. kerület ÚTBURKOLAT
A Király utca után folyamatosan zajlik majd a többi terézvárosi utca felújítása. A közeljövőben a Szondi utca is új burkolatot kaphat. (rv)

VII. kerület LAKÁSELADÁS
A forgalmi érték 17 százalékáért vehetik meg a bérlők lakásaikat a Damjanich utca 12-ben. Az ingatlanok az önkormányzat által tíz éve elkövetett adminisztratív hiba miatt nem voltak elidegeníthetők. (rv)

VIII. kerület A LEGEREDMÉNYESEBB
A nyomozások eredményességét tekintve a kerületi kapitányság áll a fővárosban az első helyen. (dná)

IX. kerület FOGADÓNAP
Paál Kálmán szocialista polgármester-helyettes holnap14 és 16 óra között tartja fogadóóráját a polgármesteri hivatal első emeletének 20-as szobájában. (dná)

X. kerület TANFOLYAM
A Kőbányai Szülők Egyesülete kéthetente szerdán 17–19 óra között ingyenes számítógépes képzést tart a Szent László Általános Iskolában. (dná)

XI. kerület Kézműves bemutató
A kezek dicsérete címmel bemutatót tartanak keddtől május 1-ig a Fővárosi Művelődési Ház kézműves köreinek vezetői és tagjai által készített munkákból. (ka)

XII. kerület Társasház
Üzemeltetési és kezelési tanfolyam kezdődik áprilisban a Hegyvidéken. (ka)

XIII. kerület TÁMOGATÁS
Lakossági zöldterület-védnökségre pályázhatnak április 11-ig a társasházak, lakásfenntartó szövetkezetek és magánszemélyek. (nvzs)

XIV. kerület FAÜLTETÉS
Idén az Egressy út faállományának rehabilitációját végzi el teljes hosszában az önkormányzat. A városüzemeltetés a kerületben hetvenkétezer, többnyire idősödő fáért felel. (nvzs)

XV. kerület SZOLGÁLTATÁS
Király Csaba alpolgármester március 30-án terjesztette a képviselő-testület elé a szociális szolgáltatásról szóló rendelet megalkotásáról a javaslatát. (dná)

XVI. kerület Nagycsaládosok
Egy és két gyermeket nevelő családokat is vár tagjai közé a kerületi nagycsaládosok egyesülete. Tagsági kártyájukra több vállalkozó 5–15 százalékos kedvezményt biztosít áraiból. Olcsóbban látogatható számukra az állatkert, és kedvezőbb díjszabással utazhatnak hajón és a libegőn. (ka)

XVII. kerület SPORTTÁMOGATÁS
Az önkormányzat tízmillió forinttal támogatja idén a kerületi sportegyesületeket. A bejegyzett egyesületek pályázataikat április 30-áig nyújthatják be. (dná)

XVIII. kerület CSATORNA
Újabb 7 kilométer csatorna épül Pestszentlőrincen 1,2 millió forintért. De csak ott, ahol az ingatlantulajdonosok legalább 80 százaléka vállalta a hálózatra való rákötést. (vz)

XIX. kerület LÁTOGATÓ
Egynapos bemutatkozó látogatást tett Zombor polgármestere Kispesten. A szerbiai testvérváros küldöttsége kulturális és gazdasági kérdésekről egyeztetett a kerület vezetőivel. (vz)

XX. kerület SORÁLLÁS
A lakosságra akarja hárítani a Zilah utcai posta működési hibáit a Magyar Posta. A lassú ügyintézés, hosszú sorbanállás miatt az önkormányzat magyarázatot kért az intézménytől. A posta válaszát, miszerint az ügyfelek tehetnek mindenről, nem fogadta el a testület. (vz)

XXI. kerület ISKOLAFELÚJÍTÁS
A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a főváros és az Oktatási Minisztérium közös iskolafelújítási programjában idén sorra kerül a Csepel Sziget Műszaki Szakközépiskola és Kollégium felújítása. (vcs)

XXII. kerület KEDVEZMÉNY
Csak egy hónapjuk van az érintetteknek, hogy leadják am ozgáskorlátozottak kedvezményeinek igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat. A dokumentumok beszerezhetők az ügyfélszolgálati és az egészségügyi irodában. (vcs)

XXIII. kerület BORVERSENY
A Soroksári Kiskertbarátok Köre holnap borversenyt tart a Táncsics Mihály Művelődési Házban 14 órától. A házi készítésű nedűket szakértők pontozzák. (vcs)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!