Holnap ünnepelte volna a születésnapját Violetta

Nem vagyunk sem bíróság, sem ítélőtábla, csupán egy újság. De amikor tegnap azt láttuk a hírek között, hogy az eltűnt szécsényi kislány holttestére súlyokat kötött a tettes, úgy lökte bele egy szennyvízgödörbe, enyhén szólva is megdöbbentünk.
Beismerte tettét a gyerekgyilkos – olvastuk. Rögtön azt kérdeztem: ő mutatta meg azt is, hol a holttest? Azt mondták, igen. Ettől áll meg és lesz igazán hiteles a beismerő vallomás. H. Violetta április 7-én lett volna 14 éves – ez volt a hír zárómondata.
Szécsényt bizonyosan a kegyelet virágai borítják majd holnap. Minden szál virággal azt kérdezzük, vajon kell-e nekünk engedékeny törvénykezés. Elegendő-e egy év, hat hónapot adni összbüntetésként egy olyannak, akinek két erőszakos közösülés és egy aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése nyomja aligha létező lelkét? Szabad-e ebből a szűken szabott másfél évből elengedni akár csak egyetlen órát is? Terheli-e felelősség a bíróságot, a bírót, aki tizennyolc hónapot szab ki, és a kedvezményről dönt? Kinek a dolga fölismerni megrögzött bűnözők veszélyességét, és megóvni tőlük a társadalmat? Egy tizennégy éves kislányé?
Ne érezzük soha, amit Violetta szülei akkor éreztek, amikor megtalálták kislányuk véres fülbevalóját. Részvétünk kevés, mert nem adhatja vissza gyermeküket. Azt a lánykát, aki holnap ünnepelte volna tizennegyedik születésnapját.