Hírek

2005.04.13. 00:00

Ezer forintért ismerkedhetnek a világhálóval

Lázin M. A.

Az érdeklődőknek elsőként a számítógépek működését mutatjuk be – avat be a részletekbe Szótér Andrea. A Gyömrői Önkormányzat Városi Könyvtárának vezetője egy tegnap indult internettanfolyam kapcsán nyilatkozott lapunknak. Megtudtuk, a mindössze ezer forintba kerülő okításra elsősorban a harminc feletti korosztály tagjai jelentkeztek.  A könyvtárban jelenleg hat számítógép található. A tanfolyam olcsósága a Széchenyi Programnak köszönhető. A ház három esztendeje nyerte pályázaton e fél tucat berendezést.  A támogatás feltétele volt, hogy úgy helyezik el őket, hogy bárki hozzájuk férhessen. A felmerülő költségeket az önkormányzat fizeti. Szótér Andrea elmondta, most két csoport indult. A tanfolyamok, amelyeken bárki részt vehet, általában az adott hónap elején indulnak.

Ezek is érdekelhetik