2005.03.07. 00:00
Távcsőtöl a vekkeróráig
A MOM Park a rendszerváltáskor veszni hagyott magyar ipar egyik legendás gyárának területén áll. Az itt készített világhírű berendezések egyes példányai az épületben található bankban láthatók.
[caption id="" align="alignleft" width="281"] Konopa András, Sörös Antal és Sólyom-Fekete Ferenc a régi dicsőség tárgyi emlékei között
[/caption]Konopa Adorján (67), Sörös Antal (66) és Sólyom-Fekete Ferenc (75) egymás szavába vágva sorolja a tényeket. A szívet dagasztó dicsőséghalmazból csak két mondatot ragadtunk ki. Az egyik szerint az amerikai tengeralattjárókon alkalmazott rakéták helyzetmeghatározó elemeit a mai napig a Magyar Optikai Művekben (MOM) gyártott készülékkel mérik be. És az sem elhanyagolható, hogy a Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) föld alatti köralagútjának nyomvonalát is egy itt készült műszerrel tűzték ki hajdanán.
– A MOM Emlékalapítvány pont azért jött létre, hogy legalább valami halvány visszfényét megőrizzük e régi dicsőségnek – mondja Konopa András. Amihez Sörös Antal rögvest hozzáteszi, annak idején, a gyár lebontása előtt számtalan ígéretet kaptak egy múzeumi emlékszoba kialakítására. – Ám mindebből végül csak három vitrin valósult meg – summázza szomorúan a tényeket Sólyom-Fekete Ferenc.
Süss Nándor kezdte
A MOM elődjét Süss Nándor alapította 1876-ban. A gyár hosszú történelme során mindig a magyar ipar és a tudás egyik fellegvárának számított. Készítettek itt kisautót (balra fent), távcsövet, tájolót éppúgy, mint torpedóba való műszert (balra alul), vekkert és mérleget. De szerepelt a kínálatban vízóra, lövedékbe való órás gyújtószerkezet és világra szólóan pontos szintező. Ez utóbbi ára a gyár megszünésének évében kereken 45 ezer dollár volt.
Lázin Miklós András -->