Hírek

2005.03.04. 08:11

Rajong a zenéért és a táncért

Parcsami Gábor

– Ma már nem elég egy diploma ahhoz, hogy az ember két lábon álljon a világban – vallja Hartai Laura. – Ezért döntöttem úgy, hogy a színészmesterség mellett elvégzem a kereskedelmi főiskola szakmenedzser szakát. Így, ha nem tudok megélni a művészetből, még mindig van egy másik szakmám. Manapság nem árt, ha az ember két vasat tart a tűzben. A kérdésen, mi a közös a két merőben különböző pályán, Laura mosolyog. Véleménye szerint a színházi munka – csakúgy, mint a kereskedelem – alaposságot, pontosságot kíván. A művésznő a Holdvilág Kamaraszínházban, a Csillaglány című darabban Barnabás bonbonkészítő mester Kamilla nevű papagáját játssza. – A gyerekdarabok sokkal színesebb játékot kívánnak a színésztől, mint a felnőtt színművek – mondja. – Mint a mesejátékok többségében, ez is a gonosz és a jó harcáról szól. A Csillaglány leszáll közénk, hogy békességet, szeretetet, vidámságot hozzon a békétlen és szomorú földgolyóra.

Laurát még láthatjuk A kék madárban és A helység kalapácsában is. Ha a tanulás és a színház mellett szabadideje engedi, blueskoncertekre jár. Nem hiába, hiszen a Virga Negra együttes zenésze, Horváth Misi a barátja. – Már több mint fél éve járunk – avat be titkaiba. – Nagyon szeretjük és jól kiegészítjük egymást, hiszen ő szereti a színházat, én pedig rajongok a zenéért és a táncért. 

Hartai Laura

Budapest, 1983. április 24.

1999: Harlekin Színészstúdió

2002: Főnix Művészeti Műhely és Drámastúdió, majd Holdvilág Kamaraszínház

Főbb szerepei: Mikkamakka gyere haza (Bruckner Szigfrid), Gellérthegyi álmok (Lány), Kincskereső kisködmön (Diák), Csongor és Tünde (Tünde), Csalódások (Lina), A megóvott szüzesség (Izabella), Bohócok (Auguszta), Szerenád (Szőke), Játsszunk Strindberget! (Alice)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!