2005.04.01. 00:00
Nem tudni, hangfelvételről készült-e a jegyzőkönyv
Nincs egyértelmű bizonyíték arra, igaz, cáfolat sem, hogy hangfelvételről írták le azt a jegyzőkönyvet, amelyet az Élet és Irodalom című hetilap hozott nyilvánosságra.
A dokumentum tanúsága szerint Orbán Viktor, még hivatalban levő miniszterelnökként állítólag állami támogatások megszerzéséhez adott tanácsokat.
Az egyik napilap úgy közölte ezen állítását, hogy egyetlen újságírójuk sem hallotta a felvételt. A cikk szerint a Tokaj Kereskedőház korábbi ügyvédje, Szász István Attila felesége a válásuk során az említett jegyzőkönyvet használta fel, s „ezek a papírok kerültek később mindenki megdöbbenésére újságírói kezekbe”. Szász István Attila nem kívánt nyilatkozni. Beszéltünk azonban a cikksorozat szerzőjével, Rajnai Attilával, aki elmondta: bombabiztos bizonyítékaik vannak, amit leírtak, azt minden fórumon képesek lesznek megvédeni.