2005.03.16. 00:00
Milliárdokért újulna meg
Több mint egy évtizede tervezik a Rákos-patak helyreállítását. Nem titok azonban, hogy a munkálatok elsősorban a sok milliárdos költségvetés miatt nem kezdődtek még meg.
[caption id="" align="alignleft" width="290"] Szabó Károly (46) tanár elmondta, ő is szívesen hozná diákjait olyan zöldterületre, amely a városban fekszik
[/caption]Új életre kelhetne a Rákos-patak. A tervek már készen vannak.
– Csapatunk 1999 óta vizsgálja a patak vizének élővilágát – tájékoztatott Sándor Csaba, az EMLA Egyesület munkatársa.
A környezetvédelemmel is foglalkozó csoport szakemberétől megtudtuk, a patak eredeti negyven kilométeres hossza nem változna. A fő cél az, hogy a víz igazi „zöldfolyosó” legyen a városban. Az eddigi betonmedret fölszednék, helyette szélesebb árkot vájnának ki. Ezáltal a víz élővilágának egyensúlya gyorsabban helyreállna. Bizonyos szakaszokon
turista- és pihenőövezetek létesülhetnének, míg a partot fásíthatnák, bokrosíthatnák.
A patak a X. kerületen is áthalad. Montvai József építésügyi osztályvezető elmondta, az elképzelésekkel egyetértenek. Egyelőre azonban csak erkölcsi támogatásukkal tudnak mellé állni.
– Én ugyan vidéki vagyok, de mivel Budapesten, Zuglóban dolgozom, naponta eljárok a Rákos-patak mellett. Azt hiszem olykor azok is szívesen töltenék a városon belüli zöldben szabadidejüket, akik nem Budapesten élnek. Én közéjük tartozom. Szívesen látogatnék egy itteni pihenőparkot.
Marsovszky László (26) vendéglátós:
– Jó gondolatnak tartom, hogy a patakot és a partvonalát rend-behozzák. Az esetleges szabadidős övezetet valószínűleg nem családi, vagy baráti társaságban, hanem a párommal látogatnám. Minden korosztálynak fontos volna, Budapesten mégis egyre kevesebb az ápolt zöldterület.
Kanizsay Imola (25) eladó:
– Először a Rákos-patak víztisztaságát kellene biztosítani. Sajnálom azt az élővilágot, amelyik ilyen piszkos környezetben igyekszik megmaradni. A patak vize ma már annyira szennyezett, hogy én a kutyámat sem engedem fürödni benne. Bevallom, én kétlem, hogy a közeljövőben ezt megoldanák.
– Én ugyan vidéki vagyok, de mivel Budapesten, Zuglóban dolgozom, naponta eljárok a Rákos-patak mellett. Azt hiszem olykor azok is szívesen töltenék a városon belüli zöldben szabadidejüket, akik nem Budapesten élnek. Én közéjük tartozom. Szívesen látogatnék egy itteni pihenőparkot.
Marsovszky László (26) vendéglátós:
– Jó gondolatnak tartom, hogy a patakot és a partvonalát rend-behozzák. Az esetleges szabadidős övezetet valószínűleg nem családi, vagy baráti társaságban, hanem a párommal látogatnám. Minden korosztálynak fontos volna, Budapesten mégis egyre kevesebb az ápolt zöldterület.
Kanizsay Imola (25) eladó:
– Először a Rákos-patak víztisztaságát kellene biztosítani. Sajnálom azt az élővilágot, amelyik ilyen piszkos környezetben igyekszik megmaradni. A patak vize ma már annyira szennyezett, hogy én a kutyámat sem engedem fürödni benne. Bevallom, én kétlem, hogy a közeljövőben ezt megoldanák. Szabó Károly (46) tanár elmondta, ő is szívesen hozná diákjait olyan zöldterületre, amely a városban fekszik -->