2005.03.17. 09:02
Magántőke a felsőoktatásban
A kormányzat magántőke bevonásával valósítja meg az egyetemi kollégiumok felújítási programját. A Fidesz szerint az erről, illetve az egyetemi-főiskolai beruházásokról szóló megállapodás drága, átláthatatlan és ellenőrizetlen.
– 160 milliárd forintnyi beruházás, soha ennyi a magyar felsőoktatásban még nem szolgálta, hogy ilyen rendkívül rövid idő, négy év alatt, 2005– 2008 között átformáljuk a magyar felsőoktatás infrastruktúráját – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő minderről akkor beszélt, amikor az oktatási tárca vezetője a magántőke bevonásával megvalósuló kollégiumi felújításokról és egyetemi-főiskolai beruházásokról írt alá megállapodásokat 20 felsőoktatási intézmény képviselőjével. Gyurcsány kijelentette: Magyarország jövője nem a meglévő jövedelmek bármilyen furfangos újraelosztásán, hanem a több szorgalmon, bátor cselekvésen múlik.
Magyar Bálint oktatási miniszter szerint 2006 szeptemberéig 15 ezer kollégiumi férőhely felújítása fejeződik be, s a 10 ezer új többsége is elkészül az említett időpontig. Rámutatott: hihetetlen szellemi energiák szunnyadnak a magyar felsőoktatásban, s a kormány felelőssége, hogy megpróbálják ezeket felszabadítani. – Nem a régi gőzmozdonyt akarjuk jobban felfűteni – fogalmazott a miniszter, aki azon reményének is hangot adott, hogy május második felében elfogadja a parlament az új felsőoktatási törvényt. Célként jelölte meg, hogy vagyonos, saját tulajdonú intézmények legyenek a magyar egyetemek, főiskolák, s annyi szabadsággal rendelkezzenek, mint 1968 után egy szocialista nagyvállalat.
A Fidesz felszólítja a miniszterelnököt, tisztázza, hogy a magántőke bevonásával megvalósuló egyetemi, főiskolai beruházásokról aláírt megállapodás értelmében 20 év után valóban magánkézbe kerülnek-e az így elkészült oktatási célú épületek – mondta Pokorni Zoltán. A politikus álláspontja szerint az oktatási miniszter és a 20 felsőoktatási intézmény képviselője által aláír megállapodás drága, átláthatatlan és ellenőrizetlen.