Hírek

2005.03.11. 00:00

Kutyás hölgyek rémülete

Sintér, rendőr, közterület-felügyelő, kerületőr cirkál együtt mostantól Józsefvárosban. Teljes szigorral csaphatnak le a szabálytalankodó ebsétáltatókra.

Rados Virág

Halálra rémült a keddi napon Ferenczy Erzsébet. Reggel nyolckor egy idős hölgy társaságában sétáltatta skót juhász kutyáját a Köztársaság téren. Váratlanul öttagú csoport termett előttük. A két eb békésen bóklászott pár méterrel odébb. Póráz nélkül. Ebből lett a galiba.
– Körülvettek bennünket, fölénk tornyosultak. A közterület-felügyelő lefényképezett, a rendőr a személyi igazolványunkat kérte. Nem volt nálunk. Erre a rendőr megfenyegetett, hogy bilincsbe verve állíttat elő. Kutyáinkat pedig elviszik a sintértelepre. Nagyon megijedtem. Még most, órák múltán is sokkos állapotban vagyok.
Végül felvették a hölgyek adatait.
– Az önkormányzat úgy döntött, szigorú lesz – közli Muhari István, a Józsefvárosi Közterület-felügyelet igazgató-helyettese. – Tavaly júliusban hoztuk az ebrendeletet. Hát most érvényt szerzünk neki. A kutyasétáltatók számíthatnak járőröző csoportjainkra.
Vagyis a rendőrre, a közterület-felügyelőre, a kerületőrre (ő a felügyelő testi épségét védi) és a sintérre. Utóbbira azért, hogy befogja, és a sintértelepre szállítsa a póráz nél- küli ebet. Akár figyelmeztetés nélkül.
Azért akad hely, ahol finomabban bánnak az emberrel és ebével.
– A mi ellenőreink mindenkihez udvariasan közelednek – mondja Garamszegi Andrea, a Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivője. – Megkérik a kutya gazdáját, legyen szíves pórázra tenni az állatot. Csak akkor intézkednek, ha valaki megtagadja a kérést. De miért kellett így fellépni egy skót juhász miatt? Az olyan szelíd és kedves. Én csak úgy hívom: Lessie.

Az érem másik oldala: alkalmazzák a jogszabályt

A hölgyek voltak agresszí-vek – állítja Perlaki Attila rendőrezredes, a VIII. kerületi kapitányság vezetője. – Közterületen mindenkinek kell magánál tartania olyan okmányt, amellyel igazolhatja magát. Ennek megtagadása szabálysértés. Okirat híján az állampolgárt a rendőr előállíthatja. Ha ellenszegül, akár bilincsben is. De a hölgyek bejelenthetik sérelmüket. Ígérem, azonnal kivizsgálom az ügyet.

Harmincezres bírságot is kaphatunk a pórázhiányért

A VIII. kerületi ebrendelet szerint a kutyák pórázon sétáltathatók. A gazdánál kell lennie takarítóeszköznek. A szabálysértőket akár harmincezer forintra büntethetik. A VII. kerület ingyen osztogatja a zacskókat a takarításhoz. A VI. kerület kampányra készül a kutyapiszok ellen.

Rados Virág Az érem másik oldala: alkalmazzák a jogszabályt A hölgyek voltak agresszí-vek – állítja Perlaki Attila rendőrezredes, a VIII. kerületi kapitányság vezetője. – Közterületen mindenkinek kell magánál tartania olyan okmányt, amellyel igazolhatja magát. Ennek megtagadása szabálysértés. Okirat híján az állampolgárt a rendőr előállíthatja. Ha ellenszegül, akár bilincsben is. De a hölgyek bejelenthetik sérelmüket. Ígérem, azonnal kivizsgálom az ügyet. Harmincezres bírságot is kaphatunk a pórázhiányért A VIII. kerületi ebrendelet szerint a kutyák pórázon sétáltathatók. A gazdánál kell lennie takarítóeszköznek. A szabálysértőket akár harmincezer forintra büntethetik. A VII. kerület ingyen osztogatja a zacskókat a takarításhoz. A VI. kerület kampányra készül a kutyapiszok ellen. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!