2005.03.14. 00:00
Keresztül Pest Megyén
Csobánka Támogatások
A kis település költségvetésének főösszege 543 millió 746 ezer forint. A pályázati alap 1 millió 250 ezer, a lakáscélú támogatási keret valamivel több, mint 300 ezer, a rendezvény-alap pedig 400 ezer forintot tartalmaz. (vs)
Dunakeszi Megtekinthető engedély
A városba tervezett üzletház megkapta a környezetvédelmi engedélyt. Értesítem a város lakosságát, hogy a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi határozat a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláin megtekinthető. Ha valaki fellebbezéssel szeretne élni, március 21-ig teheti meg. (vs)
Érd Vendégség
A város önkormányzata és a lengyel kisebbségi önkormányzat ma 18 órakor a Szepes Gyula Művelődési Központban tartja a Lubaczówi Képzőművészek kiállításának megnyitóját. (vs)
Gödöllő Új rendőrkapitány
A város képviselő-testülete március 17-én tartja következő ülését a Városházán. A napirenden szerepel többek között a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetőjének felmentése, s az új vezető kinevezésének véleményezése is. Az ülésen részt vesz dr. Ignácz István dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány is. (vs)
Isaszeg Ünnepség
A községben március 14-én 18 órától fáklyás felvonulás kezdődik a Falumúzeumtól a Szoborhegyre. A felvonulás végén „Az angyal és a kutyák” címmel táncszínházi bemutató lesz, melyet táncházzal zárnak
a résztvevők. (vs)
Szigethalom Szemétszállítás
A településen március 15-én a keddi hétköznapi munkarend szerint gyűjtik össze a hulladékot. Húsvét hétfő helyet azonban az előző hét szombatján, március 26-án szállítják el a szemetet. (vs)
Taksony Bekötés
A kábeltévé bekötések többségét már elvégezték a községben. A település déli részén, a Fő út környékén március 25-én végzik el a munkát. (vs)
Törökbálint Újabb emelés
A nagyközség területén a helyi autóbusz-közlekedést bonyolító BálintBusz Kft. viteldíjai közül az általános havi bérletjegy árát januárban megemelte. Április 1-től az egyszeri utazásra szolgáló
jegyek ára 85 forintra emelkedik. (vs)
Vác Pénzügyi bizottság
Pénteken, március 11-én ülést tartott az önkormányzat pénzügyi bizottsága. A napirenden szerepelt a kórház gazdasági beszámolója, a szociális étkeztetés. A bizottság foglalkozott a vízisport-egyesületek uszodabérleti költségeinek pótlásával, és megvitatták a Váci Reménység Egyesület pénzügyi gondjai enyhítésének lehetőségét. (vs)