2005.03.07. 07:48
Bizalmat kapott a kormányfő
Stanislav Gross, cseh miniszterelnök bizalmat kapott a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) vezetőségétől, hogy továbbra is maradjon a kormány élén. Gross már az ülés kezdetén elmondott beszédében bejelentette: önként nem mond le hivataláról, s egyben bocsánatot kért azért, hogy a családi pénzügyei miatt kirobbant botrányban, amely kormányválsággá fajult, nem mindig nyilatkozott elég körültekintően.
A kormányfő lemondását a középső koalíciós partner, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) követelte. A kereszténydemokraták szerint Grossnak nem sikerült tisztáznia, honnan volt 1999-ben pénze egy prágai luxuslakásra, s felesége vállalkozásai is állítólag zavarosak. „Nem engedek a nyomásnak, amely a sikeres kormány bukását eredményezné. Nem sértettünk meg semmiféle törvényt” – jelentette ki. Megerősítette, hogy miniszterelnöki megbízatása idejére felesége abbahagyja vállalkozásait.
Nem kíván lemondani
Ha a koalícios párt húsvét után nem fogadná el, hogy továbbra is ő marad a kormány élén, akkor kisebbségi kabinetet alakít, s kezdeményezni fogja az előrehozott választást – mondta a miniszterelnök. A pártelnöki tisztségért ketten kívánnak indulni: Stanislav Gross, valamint Zdenek Skromach kormányfő-helyettes pártalelnök. Václav Klaus államfő szerint a problémák megoldatlanok maradtak.