Bagi Iván kihúzta az íróasztal fiókját

Elolvasva kisregényét, az Egy zsugorodás története címűt, no meg a verseit, azt lehet gondolni, szomorú ember. Pedig azt állítja: boldog.

Bármily meglepő, de Bagi Iván első könyve egyáltalán nem humoros. Aki elolvassa, talán rájön a nevettető titkára is. Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de Bagi civilben csendes, visszahúzódó figura. Nem az a fajta humorista, aki a társaság középpontja akar lenni. Nem mesél viccet, nem halmozza a poént poénra. Nem szeret, nem akar a magánéletéről, gyerekkoráról beszélni. Türelmetlen, egyhelyben tíz percig ha meg tud maradni. Mikor beszélget, úgy tűnik, mintha Bagi csak félig volna ott, és keresne valamit. Szóval furcsa figura. Aki picit is ismeri, tudja, hogy verseiben, írásaiban mondja el töprengéseit.

A humorpáros másik fele, Nacsa Olivér is úgy gondolja: noha egy évtizede együtt dolgozik Ivánnal, nem ismeri a fiút. Bagi Iván már kilencévesen verseket írt. Bár egyik szerkesztőségben sem fogadták kitörő örömmel verseit. Aztán váltott, és hosszabb lélegzetű írásokra adta a fejét. Ahogy ő mondja, a fióknak írt. Azt gondolta, ott is maradnak örökre.

A szerző nem akarja elárulni, az olvasó fantáziájára bízza, hogy az Egy zsugorodás történetében mennyi az önéletrajzi elem. Mindenesetre a kötetben található kisregény egy fiatal fiúról szól, aki szinte az egyik napról a másikra centiket veszt a magasságából. És ettől megváltozik a világszemlélete.