Hírek

2005.03.31. 08:22

Álompóló a Kőér utcában

Mindkét magyar csapat itthon szállt vízbe tegnap este az Euroliga negyeddöntőjében, a címvédő Domino-BHSE az orosz Volgográdot, a Vasas pedig – lapzárta után – az olasz Pro Reccót fogadta.

Malonyai Péter

[caption id="" align="alignleft" width="290"] Fodor, Gergely, és Bárány ezúttal is hatékonyan védekezett. A Domino csak egy negyedben kapott egy gólnál többet.
[/caption]Szervezett, keményen védekező Volgográdra számított Kovács István, a Domino mestere, s várakozásában nem is kellett csalódnia. Más kérdés, hogy játékosai fölvették a kesztyűt, ők is roppant összpontosítással pólóztak. És miután a magyar csapat világklasszisokból áll, az azonos harcmodor mellett is meg kellett mutatkoznia a különbségnek.
Úgy is történt. Az első negyedben hamar elhúzott a Domino, hogy aztán az előnyét ne csupán megtartsa, hanem növelje is. Miközben a szervezettség ellenszereként imponáló magabiztossággal használta ki a csapat az emberelőnyöket, magától értetődően védte ki az ellenfél fórjait.
Ezek után aligha volt meglepő, hogy a harmadik negyed végén már hét gól volt a Domino előnye. Gergely remekül védett, Benedek mesterien irányította a csapatot, a gólok pedig roppant látványosak voltak. Különösen a tizenegyedik, amelynél Szívós a bal kezéről a jobb kezére pöckölte a labdát, majd a kapuba küldte.
Az utolsó felvonásra némileg összeszedte magát az orosz csapat, ám csak annyira tért magához, hogy megússza hétgólos hátránnyal a negyeddöntő első mérkőzését.
DOMINO-BHSE–SZPARTAK VOLGOGRÁD 13-6 (3-1, 4-3, 5-1, 1-1)
Magyar gólok: Benedek 3, Kiss G., Biros, Szívós 2–2, Bárány, Molnár, Vári, Fodor.

Malonyai Péter Fodor, Gergely, és Bárány ezúttal is hatékonyan védekezett. A Domino csak egy negyedben kapott egy gólnál többet. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!