A versenyszellem örökös

A sportszövetség elismerését azért érzi különösen rangosnak, mert a sportban élők tették le mellette a voksukat.
– Más ma már a világ, mint amikor én versenyeztem. Amennyire örülök annak, hogy akkor sportoltam, amikor még nem a pénz volt az úr, annyira büszke vagyok rá, hogy a maiak elismerik a teljesítményemet – mondja.
Ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek tagjai kötelességüknek érzik, hogy tudják, mi történik a világban, s hogy folyamatosan karbantartsák a testüket és a lelküket. Székely Éva napjait rendre az uszodában kezdi.
– Ezer, ezerötszáz métert úszom – meséli. – A táv hossza attól függ, hogy mennyire hideg a víz. Mert amíg úsztam, nagyobb gyötrelmet okozott a hideg víz, mint a legkeményebb edzések. Most már azt hiszem, kényeztethetem magam annyira, hogy a víz hőfokától tegyem függővé, menynyi időt töltök a medencében.
És van még egy szokása. Rendre a medence szélén tempózik, az egyes pályán. Hiába mondják, hogy ott hullámzik leginkább a víz, van egy fontosabb szempontja is.
– Tisztában vagyok vele, hogy elmúlt már az az időszak, amikor rólam szólt a mese, mégis nagyon zavar, ha az ifjú úszók egy szemvillanás alatt elhúznak mellettem. Ha a szélén úszom, nézhetem a falat, és nem kell figyelnem arra, mi történik mellettem. Kikapni még amatőrként is rémes, úgy látszik, akiben van versenyszellem, az élete végéig cipeli magával – mondta.

Eredményei: olimpiai bajnok (1952, Helsinki), olimpiai 2. (1956, Melbourne), Eb-2. (1947, Monte-Carlo), 8 világcsúcs (1951–55), 46× magyar bajnok (1940–56), örökös bajnok, Úszósport Hírességeink Csarnokának (Hall of Fame) tagja (1976 óta), a Nemzet Sportolója (2004), a Nemzeti Sportszövetség életműdíjasa (2005).