2005.02.10. 07:04
Nem kellene börtönbe csukni az újságírókat
A rágalmazás vétségének polgári úton való büntetése mellett érvelt több újságírói szakmai szervezet képviselője egy tegnapi budapesti fórumon. A téma időszerűségét jelzi, hogy a 2002-ben jogerős ítélettel zárult rágalmazási ügyek kétharmada próbára bocsátással ért véget: négy esetben felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki a bíróságok.
Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint „nem jó irányba megyünk, ha újságírók börtönbe kerülhetnek papírra vetett véleményükért”. Hozzátette, az sem engedhető meg viszont, hogy rágalmazó írások jelenjenek meg.
Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter, arra utalva, hogy a sajtót gyakran emlegetik a negyedik hatalmi ágként, kiemelte, a másik három esetében „megvannak azok a gátak és fegyelmek”, amelyeket az ott dolgozókkal szemben alkalmaznak, így ez indokolt az újságírók esetében is. Hozzátette, „előbb meg kellene határozni, ki az újságíró”.