Hírek

2005.02.22. 07:32

Nem fizeti a közös költséget

TÁRSASHÁZ Olvasónk panaszolja: a tízlakásos házban az egyik lakó nem fizeti a vízdíjat és a közös költséget. A lakógyűlésre sem megy el, így a társasházat nem tudták megalapítani.

BAMA

A különböző díjakkal tartozó lakótársat a lakóközösség úgy is felszólíthatja fizetésre, ha a társasház nem alakult meg. A polgári törvénykönyv alapján ilyen esetben a közös tulajdonra vonatkozó rendelkezések szerint kell eljárni. Erre dr. Mihály Tamás ügyvéd hívta fel a figyelmet. A bíróság végrehajtathatja a tartozást. Az érintettnek ugyanis el kell számolnia a közös tulajdon őrá eső hányadának használatával.

A társasház megalapításához, az alapító okirat létrehozatalához valóban a tulajdonosok egyetértésére van szükség. A dokumentumot jó esetben a lakógyűlés fogadja el. Ha ez akadályba ütközik, az érintettek közül akár egyvalaki is kérheti a bíróságot a társasház megalapítására. Az alapító okiratot ilyenkor a bíróság alkotja meg. Ez jóval hosszadalmasabb és körülményesebb, mint a szokásos út – figyelmeztet dr. Mihály. A jogi szakember ezért azt tanácsolja: segítsünk a bíróságnak azzal, hogy benyújtjuk a dokumentum tervezetét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!