2005.02.19. 09:38
Nagy bevásárlás, eltapsolt pénzek
Március közepéig kell benyújtani a pénzügyi papírokat. A dolgok jelenlegi állása szerint az 1997-es BL-győztes Dormundnak esélye sincs a jövő évi Bundesliga-jogosítványra.
A háromszoros német bajnok, 1909-ben alapított Dortmund a német futballbajnokság legnépszerűbb csapata (77150 néző a hazai meccseken). Ám a két évvel ezelőtti aranyérmes, jelenleg a 11. helyen álló Ruhr-vidékiek létüket veszélyeztető anyagi helyzetben vannak.
A júniusban záruló üzleti évre 68,8 millió eurós (16,6 milliárd forint) deficitet jósolnak a szakemberek. Ehhez a legutóbbi gazdasági évről 73,3 millió euró veszteséget hozott át a klub. Közben nincs pénz az esedékes 29,7 milliós kötelezettségek kifizetésére…
Hol vannak már azok az idők, amikor 2000. októberében a Bundesliga-csapatok közül elsőként a Dortmundot vitték tőzsdére, s 10,05 eurót adtak egy részvényért. A pénteki adatok szerint most darabonként 1,88 eurót érnek. „A csődeljárás megindításához már csak a részvényesek hozzájárulása szükséges” – közölte a klub. A befektetők félelme jogos, hiszen a 180 milliós tőke nyolcvan százaléka elúszni látszik…
A könyvvizsgálók szerint a veszteség a magas fizetések (a Bundesliga történetének négy legdrágább átigazolása közül hármat a Dortmund kötött) és a befektetők hiánya miatt alakult ki. Készült egy pénzügyi megmentési terv, kérdés: maradt-e még bizalom a részvényesekben, a hitelezőkben? A erotikus iparban utazó Beate Uhse ugyan felajánlotta pénzügyi szolgálatait, ám a klubvezetők válasza: No sex, please... A drukkerek már az amatőr ligáról elmélkednek.
Öt év alatt zuhant a csúcsról a mélybe a Dortmund
2000. október 31.: a tőzsdei bevezetés (13,5 millió részvény) 305,4 millió márkát hozott. Részvényár: 10,05 euró2001. augusztus: 17,5 millió euróért érkezik Amoroso (Parma), a Bundesliga máig is legdrágább vásárlása
2001. november: 5,8 euró a részvények ára
2002. szeptember: mindössze 755 ezer euró a társaság adózás előtti tiszta nyeresége
2003. szeptember: a játékosok beleegyeznek a 20 százalékos bércsökkentésbe
2004. február: 29,4 millió eurós hiány
2004. március 30: Amoroso szerződése lejárta előtt 1 évvel ingyen távozhat (bértartozás)
2004. szeptember: összesen 118,8 millió euró a klub tartozása
2004. november: lemond Gerd Niebaum elnök
2005. február 18.: a részvényárfolyam 1,97; számítások szerint júniusra 140 millióra emelkedik a hiány