Kollár, a III/III-as ügynök vallomása

[caption id="" align="alignleft" width="301"] Elmondása szerint az embersége, a lelkiismerete kényszerítette ki a vallomást
[/caption]Kovács Zoltán pécsújhegyi házából csodás panoráma tárul a városra. Az idős úr szálkás, rekedtes hangon tárja fel titkait. – Túl vagyok egy súlyos gégeműtéten, rosszindulatú daganatot távolítottak el a torkomból – mondja. – Azért vállaltam a nyilvánosságot, mert számvetést készítek, s tudni szeretném, kinek ártottam a hazug jelentéseimmel.

– Hazug jelentések?
– Apám nagyon szigorúan nevelt, különös tekintettel az igazmondásra. Így nagyon megsínylettem az ügynöki időszakot. Hazudnom kellett, hogy beszámolóim megfeleljenek a felettes tiszteknek, de közvetlen környezetemnek se igen ártsak.

– Kényszerítették a belépésre?
– Nem zsaroltak meg. A Nádor szálló 102-es szobájába bevitt két ÁVH-s tiszt. Egy üveg rizlinggel itattak, s közölték velem, a 15 éves gyerekkel, hogy Kovács elvtárs, ez és ez a teendője! Meg sem fordult a fejemben az ellenkezés, a Rákosi-rendszerben, jugoszláviai felmenőkkel.

– Mi volt a feladata?
– Tudni akartak a tanárokról, a diákokról mindent. Hogy ki nyilatkozik rendszerellenesen, mit gondolnak a társadalmi kérdésekről, a szocializmusról, a kommunizmusról.

– Hogyan kellett beszámolnia?
– Havi rendszerességgel, írásban adtam jelentést. Mint említettem, többnyire hazudtam, és bizonyos vagyok, hogy a két öszszekötő tiszt átlátott rajtam, de újra és újra jelentkeztek.

– Nem próbált kiszállni?
– Dehogynem. Naiv módon úgy gondoltam, ha más városba távozom, el tudok tűnni előlük. Ezért az érettségi után Budapestre jelentkeztem a kertészeti főiskolára, a mai egyetemre. De már a felvételin utolértek. A biológia írásbelin a hatalmas teremben leült mellém egy tanársegéd forma fiatalember. Elkérte a papíromat, és kitöltötte helyettem. Simán bejutottam.

– Mi történt a főiskolán?
– Ezzel a hátszéllel és a bizonytalan jövőképpel ellinkeskedtem a főiskolát, hoki- és bokszmeccsekre jártam. Az első félévben egyébként egyszer kerestek meg: a Somlói úti kollégiumban hivatalos levelet kaptam, hogy menjek be a XI. kerületi rendőrségre. A többiek még cukkoltak is, hogy biztos garázdálkodtam. A kapitányságon egy új elvtárs szólított fel, hogy a tanárokról, csoporttársakról adjak információkat. Aztán szerencsésen kibuktam. A szóbeli vizsgákra már nem tudtak beküldeni senkit helyettem, így az utasítást nem tudták behajtani rajtam.

– Hogyan tovább?
– Visszatértem Pécsre. Ekkor 1956-ot írtunk, s ezen a tavaszon jelentkeztem az uránbányába.
A nyolcvanas évekbeli nyugdíjazásomig itt tevékenykedtem, javarészt geofizikus technikusként, Bakonyán, a II-es üzemben. Ott már nem kerestek, mert annyi lebukott katonatiszt, egykori pártfunkcionárius volt a vájvégen, hogy akadt nálam sokkal jobb alany a feladatra. Elengedtek, bár 1962-ben Kolmos még megtalált egyszer, amikor először mehettem ki Jugoszláviába, az 1948-as áttelepülésemet követően. Utána beszámoltattak a kint látottakról, ám ezzel végleg lezárult az ügynökösködésem.

– A történeti levéltárba készül. Mire kíváncsi?
– Májusban a pécsújhegyi házam kertjébe szervezem meg az ötvenéves érettségi találkozónkat. Szeretnék volt iskolatársaimnak – akiket egytől egyig sokra tartok –, desszert gyanánt a kezükbe nyomni egy fénymásolatot az ügynöki beszámolóimról. Morbid dolog, de nekem megnyugvást jelentene, ha ott zárhatnám rövidre a történteket. Bizonyosan ők is megértenék, hogy nem volt más lehetőségem.

– Nem fél, hogy elveszíti ismerőseit, barátait?
– Nem. Tudniuk kell, hogyan születtek a jelentések. Ötven évvel ezelőtt történt, magam sem tudom, hogy miket hadováltam össze, ezért is igyekszem kikérni az anyagaimat. Gyönyörű két unokám van, azt akarom, hogy tudják, még életemben megpróbáltam helyrebillenteni a mérleget. Nehéz ezzel szembenézni. Nem tud erről más, csak a második feleségem. Az emberségem, a lelkiismeretem kényszerítette ki a vallomást. Megpróbáltam szembenézni múlttal és jelennel, úgy gondolom, így tisztábban távozhatom ebből a világból.

Szegvári Katalin, az MTV munkatársa elismerte, hogy külföldi útjairól beszámolt a titkosszolgálatoknak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy családja védelmében kényszerült együttműködni a beszervezőivel. Áldozatnak tekinti magát, akit Gyurcsány Ferenc néhai apósa, az Apró Antal-féle „élet és halál urai” nyomorítottak meg.

Foky Ottó nem jelentett

Foky Ottó animációsfilm-rendező, tervezőgrafikus, 56-os Széna téri felkelő is elismerte, hogy beszervezték a III/III-as ügyosztályra. Elmondta: valamikor a hatvanas években került kapcsolatba a titkosszolgálatokkal. Azt azonban hangsúlyozta: nem végzett ügynöki tevékenységet, nem jelentett senkiről.

A püspök perel

Büntetőeljárás megindítását kérte tegnap Kiss-Rigó László címzetes katolikus püspök, amiért neve megjelent a hét végén napvilágot látott ügynöklistán. Az egyházi vezető hangoztatta: sem külföldi útról, sem személyről vagy bármilyen eseményről semmiféle jelentést sem szóban, sem írásban nem tett.

Juhász Előd Jávor volt

Juhász Előd, a Zenebutik volt műsorvezetője elismerte, a listán szereplő személyi adatai valósak. Azt azonban tegnap megjelent nyilatkozatában cáfolta, hogy valaha beszervezték volna. Mint fogalmazott, 1966–67-ben amerikai tanulmányúton vett részt. Ennek kapcsán megkeresték és jelentést kértek tőle. Néhány feljegyzést készített Jávor Endre néven, de nem tudott érdemi információkkal szolgálni.

Mészáros B. Endre -->