2005.02.10. 00:00
Keresztül Pest megyén
Aszód Városismertető
A település újbóli várossá nyilvánításának 15. évfordulója alkalmából Aszódot bemutató könyvet ad ki az önkormányzat. A megjelentetés költségeit szponzorok bevonásával igyekeznek biztosítani, de számítanak az értékesítésből befolyt összegre is. (vs)
Biatorbágy Kirándulás
A Faluház február 12-én 8–15 óra között ingyenes kirándulást szervez Fehérvári László vezetésével a szomszédos Pátyra. A résztvevők az ebédet is Pátyon fogyaszthatják el. (vs)
Cegléd Kórházfejlesztés
A Toldy Ferenc kórház két pályázaton is nyert. Az intézménynek lehetősége nyílik új diagnosztikai berendezések vásárlására, illetve a főépület külső nyílászáróinak kicserélésére. Az önrészhez a város 38 millió forinttal járul hozzá, további 70 milliót a kórház saját bevételeiből fedezi. (vs)
Érd Szippantás
Januárban tárgyalt a képviselő-testület
a folyékony hulladék elszállításának idei díjáról. A kötelező közszolgáltatás ellátására jogosult által előterjesztett köbméterenkénti 2282 forintos díjat túlságosan magasnak tartották, így azt nem fogadták el. (vs)
Fót Sakkverseny
Gróf Károlyi László fővédnökségével március 12-én rendezik a gyermekek számára kiírt Gróf Káro-lyi-kupa sakkversenyt. A Fáy András általános iskolában az 1987. január 1. után született fiatalok négy korcsoportban nevezhetnek. (vs)
Göd Utaznak a könyvek
A könyvtártól távoli városrészbe, Bócsára havonta egy alkalommal kitelepül a könyvtár. A TOPhÁZ Egészségügyi Otthonban válogathatnak
az ilyen alkalmakkor a könyvbarátok. (vs)
Szada Szolgáltató központ
Februárban megkezdte működését a település Szociális Alapszolgáltatási Központja. Azokat fogadják, akik élethelyzetük, problémájuk megoldásában, illetve szociális problémáik miatt segítségre szorulnak. Itt működik már a családsegítő, a gyermekjóléti szolgálat, a házi étkeztetés. Újdonság a házi segítségnyújtás, tavasszal pedig megnyílik az idősek nappali klubja. (vs)
Vác Még nincs kivitelező
Idén el kellene készülnie a közgazdasági szakközépiskolának, bár a kivitelezői szerződést még nem sikerült megkötni. A készülő költségvetés is az idei befejezéssel számol, és a szükséges összeg szerepel majd a kiadások között. Az engedélyező hatóság, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az építési engedélyt már kiadta, a beruházás teljes körű lebonyolítására az Épinber Kft. kapott megbízást. (vs)