2005.02.18. 08:34
Keresztül Pest megyén
Budaörs Bérlakások
Tegnap a város polgármestere, Wittinghoff Tamás tizenöt szociális bérlakást adott át a bérlőknek, 41 gyermeknek és 33 felnőttnek sikerült így megteremteni az esélyegyenlőséget. A két- illetve háromszobás lakások 219 millió forintos beruházással épültek. Az önkormányzat a családoknak a bebútorozásban is segít. (vs)
Budakeszi Nem lesz könnyű
A város képviselő-testülete heti ülésén hosszú vita után megszavazta az előterjesztett költségvetési tervezetet. Bernula Pál könyvvizsgáló szerint az idei év sem lesz könnyebb a tavalyinál. (vs)
Érd Jótékonysági koncert
A diósdi Fidelio kórus kezdeményezésére, érdi és százhalombattai kórusok részvételével jótékonysági koncert lesz február 19-én a Szepes Gyula Művelődési Központban. A koncerten bevételét az ázsiai földrengés és szökőár túlélői életkörülményeinek mielőbbi rendezésére fordítják. (vs)
Göd Elmarad a mérés
A Gödi Cukorbetegek Klubjának a József Attila Művelődési Házban ma délután tartandó rendezvényén elmarad a mikroalbuminmérés és előadás. A beharangozott program helyett dr. Kékesi Gábor szakorvos tart előadást. (vs)
Gödöllő Vállakozók már vannak
A képviselő-testület tovább tárgyal a volt községháza felújítására jelentkezett vállalkozásokkal. A társaságok magántőkéből idegenforgalmi és kereskedelmi célú hasznosítás érdekében felújítanák, átépítenék az ingatlant. Befektetésüket az önkormányzat, mint az ingatlan tulajdonosa, 10 év alatt térítené meg. (vs)
Isaszeg Diákfarsang
A Dózsa György művelődési otthonban ma délután a Klapka György Általános Iskola felső tagozatos tanulói tartanak télbúcsúztatót. (vs)
Pilisvörösvár Újra Baba-Mama Klub
A kisgyermekes és a várandós anyukák a Közösségi Házban megtartott első összejövetelén bemutatkozott az Otthon Segítünk Alapítvány. A résztvevők tájékozódhattak, hogy miben és hogyan segít a családoknak a szervezet. (vs)
Solymár Bevásárlóközpont
Régészeti feltárás folyik a solymári katonai temető mögött. A régészek úgynevezett leletmentést folytatnak, mivel a területen bevásárlóközpont épül. Enczmann László, Solymár polgármestere szerint, ha minden jól megy, őszre megnyílhat az áruház. (vs)
Vác Véradás
A Vöröskereszt Pest megyei szervezete a váci körzetben véradást szervez. Február 21-én a Zollner Kft-nél, 22-én pedig az IBM-nél adhatnak vért a segíteni szándékozók. (vs)