Hírek

2005.02.09. 00:00

Hokilegenda Budapesten

Számunkra még szerencsés is, hogy szünetel az észak-amerikai jégkorongliga, az NHL.

Szabó Tamás

A bérvitának köszönhetően januárban a sportág sztárjait figyelhettük Székesfehérvátott, míg péntektől további klasszisok érkeznek. Az egyikük már hétfőn Budapesten landolt. A New York Rangers jelenlegi mindenese,
a nyolcvanas évek sikercsapatának az Edmonton Oilers mestere, Glen Sather érkezett a fővárosba. A Hírességek Csarnokának tagja tegnap megtekintette az UTE utánpótlás-együttesének edzését, majd arról beszélt, hogy valóban szolgál némi pozitívummal az NHL bérvitája.
– Az NHL bérvitájának kellemes hozadéka, hogy most eljöhettem Budapestre – mondta Glen Sather. – Megismerhetem ezt a csodálatos várost, és péntektől vasárnapig megnézhetem négy remek válogatott tornáját.
Sather hozzátette, az utóbbi időben egyre többet hall a magyar hokiról.
– Szépen fejlődik a sportág,
a válogatott pedig értékes eredményeket ér el. A szövetség vezetői elmondták, hogy sok fedett pálya épül, s biztos vagyok benne, ez lesz a jövő sikereinek záloga.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!