Búcsú a festőóriásoktól

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Somlói Anna Linának (9) édesanyja, Spengler Katalin (39) magyaráz
[/caption]– Minden festmény egy-egy pillanat a múltból, amely évszázadokra rögzül – mondja Mezei Tamás (37).
– Amit tudunk, megnézünk – közli Nagy Kriszta (32).
A házaspár egy csendélet előtt álldogál. Sébastien Stoskopff műve 1644-ből. Fonott kosárban üvegpoharak csillognak.

– Titokzatos – töpreng a férfi.
– Hiszek benne, hogy az ilyen kiállítás finomabbá teszi az embereket. Gazdagítja a város kultúráját. Bécsben egy mindennapi háziasszony számára is természetes dolog múzeumba menni. Remélem, egyszer nálunk is így lesz.

A zárófogadáson a Műcsarnok igazgatója, majd a francia nagykövet beszél. A végén Philippe Zeller magyarul szól néhány szót.
– Nagy öröm, hogy elsőként Budapesten rendezhettük meg a tárlatot – mondja. – Ez elmélyíti a két nép közti szeretetet.
Bordó ruhás kislány figyeli az egyik tárlatvezetőt.

– Otthon sok kép van – meséli Somlói Anna Lina (9). – A papám műgyűjtő. Én is szívesen festegetek. Itt Az erény allegóriája tetszik legjobban. Csodaszép nőalak.

Több százezren voltak kíváncsiak a franciákra

Kétszázhetvenezren látták szombat estig, a nyitva tartás utolsó előtti napjáig a kiállítást. A két hónapos tárlat látogatottsága meghaladta a Monet és barátai című kiállításét. Több mint hétszáz csoport érkezett, köztük számos iskolai osztály. A vándortárlat költségvetése százmillió forint volt.

– Boldog vagyok, hogy valósággal özönlöttek a kiállításra az érdeklődők. És mi nem csaptuk be őket, hiszen az itt látható százhúsz alkotás a francia festészet élvonalából való. A látogatók folyamatában tekinthették végig a művészet történetét, a barokktól egészen a 20. századig. A tárlat hírére rengetegen megmozdultak, kíváncsiak voltak. Nem veszett ki a társadalomból a kultúra szeretete. Nekünk az a feladatunk, hogy megszólítsuk az embereket. Sikerült.