Hírek

2005.02.05. 10:04

Baumgartner Zsolt előtt egyre kisebbre nyílik a kapu

Egyre csökken Baumgartner Zsolt esélye arra, hogy jövőre is a Forma–1-ben versenyezzen. A csapatoknak legkésőbb február végéig el kell dönteniük, kiket ültetnek autóikba.

D. T.

Már csak a Red Bullnál, illetve a Minardinál van kiadó hely. Zsolt fejlődését és tehetségét még maga Michael Schumacher is elismerte a tavalyi szezon végén. Az egyik hozzávaló tehát adott, pár hónapja pedig már a másik is, hiszen Rick Gorne lett Baumgartner menedzsere, aki igen kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik a száguldó cirkuszban és a tengerentúlon is.

A Minardi szinte biztosan kiesett Zsolt lehetőségei közül, míg a Red Bull Racing David Coulthard mellé valamelyik eddig is támogatott pilótáját szeretné beültetni (vagy mindkettőt – felváltva). „Többen egyenesen kijelentették, hogy vége a Forma–1-es karrieremnek – mondta Baumgartner Zsolt. – A Forma–1 íratlan, de nagyon szigorú szabályai miatt nem is tudok beszélni erről. Igaz, hogy már csupán két versenyzői hely, továbbá tesztpilótai állások maradtak szabadon, ennek ellenére a háttérben zajló események ismeretében úgy vélem, nem dőlt még el minden.

A Baumgartner-team dolgozik, hogy kialakítsa a továbbra is fennálló lehetőségek legjobb változatát. Ami tavalyi csapatomat, a Minardit illeti, szívesen dolgoznék továbbra is együtt az istállóval, de ehhez több feltételnek is teljesülnie kell. A csapat néhány héttel ezelőtt tett ajánlatában ezek a feltételek nem voltak adottak. Amennyiben Baumgartner mégsem tudna a Forma–1-ben versenyezni az idén, még mindig jó esélye van egy tengerentúli szezonra az Indyben vagy a Cartban. Ezt az utat több olyan pilóta is választotta, aki valamiért kiszorult a száguldó cirkuszból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!