Barátságra tanít a Sorstalanság

TEGNAP kezdték el vetíteni Koltai Lajos filmjét, a Sorstalanságot a magyar mozi közönségének. Boldogoknak és boldogtalanoknak.

A FILM utolsó jelenetében Kertész tizenöt évese a haláltáborok boldogságáról beszél. Egy alkonyati óráról, amikor enni kaptak és szaladgáltak a hideg pocsolyában. Ő éppen Citrom Bandival. Bandi barát volt.

Igaz, nem voltam Auschwitzban, sem Buchenwaldban, és eddigi életem össze sem hasonlítható a haláltáborokban átélt borzalmakkal. De kerültem kilátástalan helyzetekbe, amikor szorongtam, sírtam és föladhattam volna. Sokszor egy jó szó, egy mozdulat mentett meg. Ha ilyen közegben barátság született önfeledt perceket hozva, ajándéknak éreztem.

Erről szól Kertész sokak által félreértett mondata a haláltáborok boldogságáról.  A Nobel-díjas író az emberi melegségről szól, ami leginkább barátságokban él, és ami után József Attila is erősen vágyakozott. És ami üvegfalú irodákban töltött napjainkban ugyanolyan nélkülözhetetlen, mint az utcán mínusz tíz fokban, pokrócba bugyolálva. Éhesen.