2005.02.11. 00:00
Atommal zsarol Észak-Korea
Az észak-koreai külügyminisztérium nyilatkozata szerint az ország atomfegyvereket gyárt. – Már korábban meghoztuk a döntést arról, hogy kilépünk az atomsorompó-szerződésből. Nukleáris robbanófejeket gyártottunk önvédelmi célokból azért, hogy helyt tudjunk állni a Bush-kormányzat leplezetlen politikájával szemben, amelynek célja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elszigetelése és megfojtása…
A jelenlegi helyzet azt bizonyítja, hogy csak a hatalmas erő védheti meg az igazságot – hangzik a nyilatkozat. Hat ország – az Egyesült Államok, Japán, Kína, a két Korea és Oroszország – 2003 óta három tárgyalási fordulót tartott Pekingben abból a célból, hogy elérjék az észak-koreai atomfegyverkezési törekvések leállítását.
Gazdasági és diplomáciai ellenszolgáltatásokat ígértek, de haladás nem történt. A negyedik, tavaly szeptemberre kitűzött fordulóra Észak-Korea el sem ment, arra hivatkozva, hogy az amerikai politika ellenséges vele szemben.
„Ha valóban ez a helyzet, akkor az észak-koreaiak csak elmélyítik elszigeteltségüket, mivel… mindenki számára egyértelmű, hogy nincs szükség atomfegyverekre a Koreai-félszigeten – mondta Condoleeza Rice amerikai külügyminiszter.