A Sorstalanság sorsa

Minden műfajváltó alkotás kockázatos vállalkozás. Szövegből képanyagot teremteni kiváltképp. Kertész Imre Nobel-díjas regényének megfilmesítése az első pillanatoktól kezdve viták kereszttüzében állt. Az író pedig addig rostált a forgatókönyv-változatok között, amíg ő maga neki nem állt megírni. De még semmi nem volt veszve…

Vitára adott okott a rendező személye is. Többen felkapták a fejüket arra hírre, hogy a rendező Koltai Lajos. A számos magyar filmremek és jó néhány világsikerű mozi operatőre már bizonyította képalkotási tehetségét. De nem a rendezőit. Némi joggal vetődött fel a kérdés: miért ő ül a rendezői székben? Ráadásul az előzetes költségvetés szerint is az eddigi legdrágább magyar film karmesteri pálcáját kapta meg. Keresve sem lehetne nála jobb operatőrt találni, ugyanakkor rendezőből „egész jól áll” a magyar filmszakma. A háttérben vélhetően komoly filmestorzsalkodás zajlott. De még semmi nem volt veszve…

Hozzájárult a kétkedő hangulathoz a titkolózás. Rendben van, hogy a főszereplő védett személy. Ám nem kellett volna a forgatás részleteit ennyire homályba burkolni. Hasonlóképp az egyre növekvő gyártási költségek körülményei: a szerződések lebegtetése, a központi pénzek késlekedése és így tovább. És mindezek csupán a viták fő vonalait képezték. De még semmi nem volt veszve…

Nyilvánvaló, ha az ember nagyon vár valamit, megérkeztét erős érzelmi töltéssel éli meg. A kétségek pedig fokozzák a feszültséget. A Sorstalanságra annyit kellett várni, annyi minden kiéheztette a nézőt és a szakmát, hogy túlérzékennyé váltak. Mindez jól érzékelhető a hivatásos bírálók és a mezei mozinézők ítéleteiből. Jobbára a szív szól, nem az ész.
És még most, most sincs semmi veszve. Legalább többen elolvassák a könyvet.

„Amit (Koltai Lajos) a Sorstalansággal művelt, azért megérdemelne egy alapos verést.” (Ekkehard Knörer német kritikus)

„A Sorstalanság egy hollywoodi holokausztfilmre sikeredett… Ez részben Ennio Morricone zenéjének következménye…” (Erik Krekeler, Berliner Morgenpost)

„Eleinte mindenki betódult a moziba, később legtöbben el kívánták hagyni a termet.” (Verena Luecken, Frankfurter Allgemeine Zeitung)

„Erőteljes és hatásos film.” (Guardian)

„Sokkhatású film, a Köves Gyurit alakító Nagy Marcell felkavaró, komoly erénye belső ereje.” (Le Figaro)

„Több mint negyven interjút adtam Berlinben, egy riporter sem akadt, aki ne gratulált volna. Megtiszteltek azzal, hogy előtte mindenki megnézte.” (Koltai Lajos)

Csalódást okozott a film

Körmendi Magdolna (26) eladó: „Mielőtt megnéztem volna a filmet, elolvastam a könyvet. Nagyon tetszett, megfogott a benne rejlő érzelem. A film viszont csalódást okozott. Először az volt az érzésem, hogy egész mást olvastam, mint amit láttam. A kötet egy pörgő, feszültséggel teli, megható történetet rejtett. A film viszont vontatott, nehezen követhető volt. A zongorista, amely hasonló témájú, sokkal jobban sikerült. Nem a színészekkel volt baj, hanem a rendezéssel. A zene azonban tetszett. Egészen elvarázsolt.”

Lenyűgözött a főhős

Lényi Gábor (62) nyugdíjas: „Kíváncsi voltam a filmre, mivel ismerőseim közül többen látták már. Legtöbbjüknek tetszett. Igazuk volt, nagyszerű. Egy nagyon szomorú kort és történetet dolgoz fel. Olyat, amelynek soha nem szabad megismétlődnie. A főszereplő fiú játéka egészen lenyűgözött. Kész színész ez a srác. A többi szereplő is kihozott magából mindent. A zene pedig jobb nem is lehetett volna. Sokáig a fülemben marad a dallama. Összességében mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze meg.”

Kíváncsi lettem a könyvre

Tóthné Dévényi Edit (40) könyvelő: „Összességében tetszett. Igaz, a mozi alatt néha azt éreztem, hogy egy kicsit darabos és vontatott a történet. Szörnyű, megrázó képeket láthattunk. Fájdalmas dolognak tartom, hogy ilyen valaha is megtörténhetett. Szégyen, hogy az egyik ember így tud uralkodni a másikon. A szereplők nagyon jól játszottak. A fiú, Gyurka mindenkit felülmúlt. Ennio Morricone zenéje kitűnő volt. A könyvet még nem olvastam, de most, hogy láttam a filmet, kíváncsi lettem, milyen lehet.”