2005.01.11. 07:07
Világsikerű pesti komédia
Léteznek feljelentő, névtelen és szerelmes levelek is. László Miklós örökzöldjében, az Illatszertár című darabban mindegyik előfordul. A színmű több sikeres amerikai film ötletét adta.
[caption id="" align="alignleft" width="301"] Az Illatszertár személyzete: Koltai Róbert, Kolos István, Szurdi Miklós és Csonka András keverik a parfümöket és a szerelmi szálakat
[/caption]Békebeli hangulatot idéz a Thália Színház színpadán László Miklós Illatszertár című darabja. A boltban ez a szombat délután izgatott hangulatban telik-múlik.
A főnök, Hammerschmidt (Koltai Róbert) ideges, ok nélkül kiabál. Balázs kisasszony (Závodszky Noémi) tűri Asztalos úr (Csonka András) csípős megjegyzéseit. Este végre találkozhat azzal a titokzatos férfival, aki gyönyörű szerelemes leveleket ír neki. Rácz kisasszony (Xantus Barbara) már az esti légyottjára gondol, amikor ismét meglátogatja Kádár úr, akit most a rendező, Kolos István alakít.
– Kovács Zoltán kollégánk, aki Kádár urat játszaná, megcsúszott a díszletlépcsőn, nyílt törést szenvedett – magyarázza a rendező.
– Szerencse a bajban, hogy ön színészként kezdte a pályáját – jegyzem meg.
– Nem hagytam abba. Tavaly a Popcornban, azelőtt a Madách Kamarában Jevgenyij Svarc A sárkány című darabjában játszottam – teszi hozzá.
Azt hinnénk, szöveget sem kellett tanulnia, hiszen jól ismerte a művet.
– Így gondoltam én is, de azért voltak hiányosságok – állítja Kolos István.
Szusszanásnyi szünet után, mielőtt a színpadra lép, Koltai Róbert még elmondja:
– A hangulata miatt is kedvelem az Illatszertárat. Sajnos, a szerző, László Miklós csak ezt az egy színművet írta, ezen kívül csak kabarétréfákat szerzett.
Csonka András a harmincas évek eleganciája szerint igencsak bő szárú nadrágban, felöltőben vár a jelenetére.
– Annak idején a tévében is imádtam a darabot. Akkor Kern András játszotta Asztalos urat. Később a József Attila Színházban is láttam – áradozik Csonka.
– Külön ajándék, hogy együtt játszhatom Koltai Róberttel.
[caption id="" align="aligncenter" width="410"] Meg Ryan és Tom Hanks főszereplésével készült a Szerelem hálójában
[/caption]
Magyar alapanyag az álomgyárban
1940: Ernst Lubitsch filmrendező nagyjátékfilmet forgatott Hollywoodban az Illatszertárból, Saroküzlet címmel. A Ninocska világhírű rendezője James Stewartot és Margaret Sullivant kérte fel az adaptáció két főszerepére.1949: A Saroküzletet ismét megfilmesítik Judy Garland és Van Johnson főszereplésével
1963: She loves me címmel Broadway-musical készült László Miklós népszerű művéből
1998: A szerelem hálójában (You’ve got mail) című romantikus vígjátékban (Meg Ryan és Tom Hanks főszereplésével) a szerelmes levelek elektronikus úton jutnak el a címzettekhez.
László Miklós színész, író
Budapest, 1903–New York, 1975
1924: színészdiploma
1936: Illatszertár
1937: Az Amerikai Egyesült Államokban, New York-ban telepedik le.
Annyi más, Amerikába távozott színházi emberrel szemben,
neki sikere volt.
1940: New Yorkban megalapította a Fészek Színházat. Sikerült bedolgoznia magát Hollywoodba is. Ám az Illatszertár átdolgozásaiból nem gazdagodott meg. A jogdíjak egyharmadát a Marton-ügynökség, másik harmadát Roboz Imre színigazgató vásárolta meg a nélkülöző írótól – már a premier idején.
Szilágyi Ágnes -->