A Ráday utcából a Pilis közepébe

Húszas évei derekán sokat kirándult Söptei Andrea. Egyszer Visegrádról gyalogolt le, amikor meglátta a völgykatlanban a házat. Benézett a kapun, ahol egy tábla hirdette, eladó. Tornácos parasztház volt, virágoskerttel.
– Megdobbant a szívem. Ez az én házam, nekem itt kell élnem, nyilallt belém. Egy hónap múlva eladtam a Ráday utcai lakásomat. Még azon a nyáron találkoztam a párommal, aki szintén imád vidéken lakni. Kiköltöztünk.
Mint mondja, nagyon erős belső késztetés űzte a Pilisbe. Ugyanolyan erős, mint amelyik azt súgta, színésznő legyen.
 – A Vörömarty gimnáziumból csak a színjátszásra emlékszem, a többi tantárgy kihullott. De tudtam, az érettségit muszáj megszereznem. Bármit megtet-tem volna, hogy a színművészetire bekerülhessek.
Zsámbéki Gábor osztályába került. Főiskola után a Katonában játszott, majd néhány év szabadúszás következett. Ekkoriban született kisfia, Mátyás is. Két és fél évig maradt otthon a kicsivel.
– A fiam születése hihetetlenül erős élmény volt. Annyira a harmóniáról, a teljességről szólt, hogy abba akartam hagyni a szakmát. Addig az értékeket csak a hivatásomban kerestem. Kiderült, hogy a gyermekemhez képest egész addigi életem értelmetlennek tűnő álom volt. A pletykával, a rosszindulattal, de még a színházi büfékben a jóízű beszélgetésekkel is. Később azt gondoltam, felelősséggel tartozom neki, vagyis munkára mégis szükségem van. Megijedtem, mi lesz, ha nem hívnak.
De hívták, jöttek a szerepek. Ma már társulati tag a Nemzetiben. Nyolc-tíz estén lép színpadra. Ennyi elég is, mondja mosolyogva.

1990: Színház- és Filmművészeti Főiskola

1989–1996: Katona József Színház

1996–2002: szabadúszó

1998: megszületik kisfia, Mátyás

2002–2003: soproni Petőfi Színház

2003-tól Nemzeti Színház

Díjak: Film- és Tévékritikusok díja (Presszó, 1998)