Hírek

2004.12.08. 06:36

Élete legnagyobb szerepére készül

Konkoly Edit

A hódmezővásárhelyi lányt egyszerre vonzotta és riasztotta a jogi pálya. Mivel soha nem akart irodakukac lenni, az utolsó pillanatban beadta a jelentkezését a színművészetire. Elsőre felvették Kerényi Imre osztályába, ahonnan egyenes út vezetett a Madách Színházba.

Kilenc szerepet játszik, többek között Az ibolyában Ilonkát, a Jelenetek egy kivégzésből című darabban Supportát. A Cseresnyésben Margitot, az Egy pohár vízben Abigailt, a Sors bolondjaiban Gail Hildebrandtot alakítja. – Frederick Stropel fiatal párok életét mutatja be a Sors bolondjaiban – mondja Pikali Gerda.– Az esküvőtől addig, amikor már elmúlnak az első gondtalan évek. Gail elégedetlen a házasságával, hiszen fontos dolgok kimaradnak az életéből. Például a szex, ami neki nagyon hiányzik, már csak azért is, mert kisbabát szeretne. De minden jóra fordul, hiszen a darab végén állapotos lesz. Gerda szája mosolyra húzódik. – Miért? Hát, mert én is babát várok – fedi fel titkát. Igaz, ennek nem örültek túlzottan a színigazgatók, hiszen január végén kiáll a sorból. Nagyobb szerepre készül. – A párommal mi is tervezünk esküvőt. De mivel a Sors bolondjaiban már százszor voltam fehér ruhás menyasszony, csak egyszerűt. Szűk családi körben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!