Hírek

2004.11.18. 05:39

Keresztül Pest megyén

BAMA

Göd Nyílt nap A Piarista Gimnázium és Kollégium pénteken délelőtt nyílt napot tart. Várják a nyolcadikos fiúkat, az általános iskolák végzős osztályait,  a végzős tanulók szüleit, hogy megismerkedhessenek a középiskola rendjével, szokásaival és  az épülettel. (vs)

Gödöllő Tizedszer November 20-án, szombaton 9 órától a gödöllői királyi kastély dísztermében rendezik meg a tizedik Erzsébet királyné vers- és prózamondó versenyt. A vetélkedést a gödöllői királyi kastély,
a Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete és a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ szervezte. (lma)

Cegléd Változott az elérhetőség Megváltoztak a ceglédi polgármesteri hivatal telefonszámai. Az újításra a telefonközpont cseréje miatt került sor. Az új központi szám 53-511-400. (lma)

Fót Hitelből beruházás Rendkívüli ülésen döntöttek a képviselők, hogy 77920500 forint összegű célhitelt kérnek az OTP Banktól. A pénzt az iskola építésére, és területvásárlásra fordítja az önkormányzat. A hitelt féléves periódusban törlesztik, lejárata: 2015. (vs)

Szentendre A régió turizmusa Hetedik alkalommal rendezték meg az Országos Idegenforgalmi Fórumot. A Danubius Hotelban a tegnapi konferencián az egészségturizmus, a Budapest–
Közép-Duna-vidéki Régió versenyképessé tétele volt a tapasztalatcsere témája. (vs)

Veresegyház Pályáztak A közelmúltban egy új bölcsőde létesítésére nyújtott be pályázatot a város. Az önkormányzat reméli, elnyerik az európai uniós támogatást. (lma)

Ezek is érdekelhetik