Hiánygazdaság – 2004 avagy milyen sorban állni

A nemrég nyílt, olcsó áraival hódító élelmiszer-nagyáruházba még mindig nehéz a bejutás Kaposváron. Gondolom, más városokban is hasonló a helyzet. A rendszerváltás óta már-már elfelejtettük, milyen is sorban állni, ezért idegesek leszünk tőle, ilyenkor még a legráérőbb nyugdíjasnak is hirtelen fontos dolga támad, és furakszik, lökdösődik, káromkodik. Csak érdekességképpen: a szovjet utódállamokban csökkent a házasságok száma, és a szociológusok szerint ennek egyik fő oka az árubőség. Nincs ugyanis hol ismerkedni! A Szovjetunióban szinte társadalmi esemény volt a sorban állás, a részt vevők nemhogy lökdösődtek vagy tolakodtak volna, inkább kedélyesen elbeszélgettek, barátságok, szerelmek szövődtek az egyébként unalmasnak tartott időben.
Persze hiba lenne ezt várni az új hazai sorokban álló emberektől. Ők leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy jusson nekik az akciós áruból. Ezekből ugyanis általában csak pár darab, pár kiló van mutatóban a reklám kedvéért. (Ha elfogy, úgyis vesz mást, aki már nagy nehezen bejutott, gondolják a tulajdonosok.)
A helyzetet tovább rontják a néha valóban megdöbbentően olcsó árak. A 80 forintos banánért, a 70 forintos narancsért, a 90 forintos cukorért ugyanis nem csak a háziasszonyok, hanem a kiskereskedők is harcba indulnak. Jó túlélési taktika: a hosszú sorokat kivárók a sokadik csalódás után inkább elmennek a kisebb üzletekbe nyugodtan vásárolni. Ahol persze ugyanazt az akciós árut vehetik majd meg, csak másfél-, kétszeres áron. Lánckereskedelem, 2004.