Argentin tangó - könyvkritika

Az 1899-ben született és 1986-ban elhunyt dél-amerikai szerzőtől már az 1970-es évektől kezdve megjelentek magyarul művei, és leginkább itthon az értelmiségi körökben fogyasztották, mert bár prózája olvasmányos, de rendkívüli tehetségének köszönhetően legtöbb kötete valahol mindig felmutatott hol több, hol kevesebb tudományosságot. 

Ebbe a sorba tartozik a Magyarországon 2019-ben megjelent Tangó című posztumusz esszékötet is, melynek története szorosan összefonódik a könyv tartalmával. A sztori a következő. Borges 1965-ben hirdette meg előadássorozatát, melyről a korabeli La Nación című napilap elárulta, hogy az akkor már híres író a tangó témájáról tart előadássorozatot egy bizonyos Buenos Aires-i lakásban kialakított fellépőhelyen. 

Az utókor hálás lehet a névtelen illetőnek, aki magnószalagra rögzítette Borges négy részből álló előadásának mindegyikét és ugyancsak hálás lehet azért, hogy a dél-amerikai szappanoperákból ismert rendkívül szövevényes úton-módon a szalagok nem vesztek el, mit több, az értéket felismerő végső tulajdonos, egy bizonyos Bernardo Atxaga, aki digitalizálta, majd barátai segítségével Borges özvegye révén hitelesítették az előadások szövegét, hogy végül könyv alakban mindenki számára elérhető legyen. 2013-ban világméretű sajtótájékoztatón jelentették be a szenzációt, hogy az író halála után évtizedekkel, új kötete jelenik meg, a Tangó. 

A könyvben négy Jorge Luis Borges előadás írott változata olvasható, de mellett a hozzáfűzött jegyzetek és tartalomjegyzék is megtalálható. Borges az első előadás bevezetőjében rámutat, hogy a tangóról, annak történetéről nem beszélhet Argentína (1965-höz képest akkor) elmúlt 150 évvel előtti történelme, az ahhoz tartozó kulturális és politikai fejlődés históriája nélkül, a spanyol-amerikai kultúra eme szeletéről. Borges ezzel újra bebizonyította, hogy a kultúra – egyetemes.

Csillag: 5